Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)

VIII. A nádori hivatal munkatársai

Vili. A nádori hivatal munkatársai 223 írásképének és sokszor megfogalmazásának a különbözőségéből arra követ­keztethetünk, hogy az ítéleteiket többnyire egy, az adott helyszín közelében tartózkodó írástudóval foglaltatták írásba. Jellemző, hogy pl. 1255-ben a pozso­nyi várföldek felülvizsgálatára kiküldött Roland nádor és Vince nyitrai püspök szinte egyidőben kiadott okleveleit ugyanaz a kéz írta és talán rajzolta be az iniciálékat. A kezdőbetűk díszítésében még egyfajta „színvonalcsökkenés" is megfigyelhető, ahogyan a scriptor folyamatosan fáradt az ugyanaznap kiadott oklevelek írása közben.1167 Ám ez az írnok más Roland-diplomáknál már nem azonosítható. Kemény fia Lőrinc 1268-ban vizsgálta felül a Somogy megyei ki­rályi szolgáltatónépi és nemesi földeket. Mind az öt, ekkor kibocsátott okle­velében Sebestyén pozsegai éneklőkanonok és fehérvári prépost1168 tűnik föl a datum per manus formulában a nádor „protonotáriusaként" (a tisztségnevet ekkor még nem érdemes „ítélőmesternek" fordítani, mert a protonotariusnak még csak egyszerű kancelláriai feladatai voltak, megtévesztő lenne azonosí­tani a 14-15. századi nádori ítélőmesterekkel).1169 Lőrinc más okleveleiben vi­szont nem találkozunk a nevével. Igaz, Sebestyén már 1263-ban, Lőrinc ország­bírói hivatala alatt is megjelent, mint egyik oklevelének a kiállítója, szintén protonotariusi tisztségben.1170 Valószínű, tehát, hogy familiárisa volt Lőrincnek, és ilyen minőségben kötődött hozzá, bármilyen hivatalt is viseljen éppen.1171 E példa egyben arra is figyelmeztet, hogy egy adott tisztségviselő felbukkaná­sának a hiányából nem szabad a jelenlétének a hiányára is következtetni egy­ben, ugyanakkor ha Sebestyén egyszerre két fontos egyházi tisztséget is be­töltött (fehérvári prépost és pozsegai éneklőkanonok), az sejtetni engedi azt is, hogy mégsem tartózkodott mindig ura környezetében. Azaz, lehetett éppen­séggel a nádor kancellárja is, de nem volt állandó jelleggel az. A nádorok mel­letti folyamatos kancelláriai személyzet hiányára utal a 13. század második fe­lében, hogy pl. Héder nembéli Miklós 1284. augusztus 20-án, a székesfehérvári törvénynapon kiadott díszes kiállítású diplomáját, királyi oklevelekre jellemző arengával, szinte biztosan az ott tartózkodó király kancelláriája állította ki a nádornak.1172 Egy évvel később, egy 1285. évi, a borsmonostori német ciszterci 1167 CDS II. 325-326., 352., 353., 354-355., ill. DL 3965. (RP 103-107. sz.) Lásd még: Marsina: Okle­velek vizsgálata 51. 1168 Lásd Bónis: Jogtudó értelmiség 48.; Koszta: Pozsegai társaskáptalan tagjai 47; Koszta: Pozse­gai társaskáptalan 244. 1169 HO VIII. 115-116.; ÁÚOIII. 184-185., 186-187,188-189., 190-192. (hibáit javítja: ÁKO 59.), ÁÚO VIII. 206-207. (RP 146-151. sz.) A protonotárius ezirányú korai szerepére: Bertényi: ítélő­mester 188.; Bónis: Jogtudó értelmiség 47-48. 1170 Sopron I. 26-27 1171 Bónis: Jogtudó értelmiség 48. 1172 DL 1175. (kiadása: RP 219. sz.). Az arenga („Ut collationes principum perpetua firmitate solidentur, sollers prudentia sapientum adinvenit, quod donationes per ipsos legitime facte litterarum testimonio fulciantur.") paneljei a következő IV. László-kori királyi oklevelekben találhatóak meg: ÁÚO XII. 94-95. (1274); CD V/2. 393-394. (1277 jól. 28.); HO VI. 229-230. (1278); ÁÚO IV. 217-218. (1280); RA 3146. sz. (1282. jól. 9.); CD V/3. 398-400. (1288); CD V/3. 452-454. (1289. szept. 18.) 1------T

Next

/
Oldalképek
Tartalom