C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 1. A magyarországi középkori egyházi (szentszéki) bíróságokról
A magyarországi középkori egyházi (szentszéki) bíróságokról 35 egyes közjegyzői aláírásokban is visszaköszönnek. A kötetünk tárgyát képező ügyben kelt végső érseki ítéletlevelet közjegyzői aláírással ellátó Báznai János ugyanis épp „az érsek írnokának" nevezi magát az általa írt záradékban.152 A korábban megismert Wartburgi Konrád Vicedomini Máté vikárius és bírósága írnokának címezte magát.153 Turnowyai Márton intitulatúrájában a iudex ordinarius kitétel is szerepelt,154 ami arra utalhat, hogy a tárgyalásokon bíró(társként) is felléphetett. Ez adalékul szolgálhat Bónis György ama feltevéséhez, mely szerint a jegyzők „állandóan a vicarius generalis székhelyén tartózkodva jelentős mértékben befolyásolták a konzisztórium bíráskodását".155 A magas pozícióba jutott (köz)jegyzők közül többen utóbb kanonoki stallumot is szereztek.156 Mindez megfelel az egyházi bíróságokon az írásbeliség szerepének fontosságáról, és a közjegyzők feladatának jelentőségéről korábban mondottaknak. A helynöki bíróság összetételének rekonstruálása után még röviden térjünk ki arra, hogy a vikáriusnak (és helyettesének) miért csak néhány olyan oklevelét ismerjük, amelyeken a nótáriusok kollégiumát vezető jegyzők feltüntették a szöveg ellenőrzését. Ha az efféle jelzéssel ellátott darabokat alaposabban is megvizsgáljuk, feltűnő, hogy Wartburgi Konrád neve négy okiraton szerepel, és ezek közül három biztosan a vikárius távollétében kelt.157 Mindez akkor válik érdekessé, ha párhuzamként idevonjuk a királyi és a nagybírói bíróságok korabeli lecta-jelölési szokásait. Az utóbbiakkal hatalmas forrásbázis alapján részletesen foglalkozó Bónis György szerint az, hogy a jegyzők bármilyen formában rendszeresen feltüntették volna a nevüket egy oklevélen, a XV. század első évtizedeiben sem a királyi különös jelenléten, sem az országbírói, sem a nádori kúriában nem volt jellemző. Az egyetlen kivételt azok az időszakok jelentették, amikor a királyi főkancellári, a nádori vagy az országbírói szék üresedésben volt, vagy valamelyik bíró távolléte miatt az okirat kiállításához szükséges pecsét nem állt rendelkezésre.158 Nem lehet nem észrevenni azt a párhuzamot, ami a vikáriusi jegyző kézjegyeinek felbukkanásával megállapítható. Sasfalvi Ferenc három oklevél alá írta a nevét. Ezek közül az egyik, két példányban kiállított diploma 152 Lásd az Oklevéltárban, Függelék II. sz. 153 Lásd a 140. jegyzetben idézett okleveleket. 154 Lásd a 138. jegyzetben idézett oklevelekben. 155 Bónis: Sasadi tizedper 104. Az előző jegyzetben idézett, a notarius publicus esetleges bírói funkciójára utaló adata azonban a hivatkozott cikkében sincs. 156 Az említettek közül (a már említett kanonok Sasfalvi Ferencen kívül) Szemerédi Balázs 1438 és 1457 között gömöri főesperes, 1449-ben vikáriushelyettes. A kötet tárgyát képző ügyben kelt ítéletlevelek közjegyzője, Egédi Gergely 1447 és 1450 között kanonok. Az adatok forrása: C. Tóth: Az esztergomi káptalan. 157 ZsO DL 2024. sz. (1412), V. 1713. sz. (1416), VI. 533., 534. sz. (1417). A második a felfüggesztett kisebb pecséttel lett megerősítve, az utolsó kettő pedig András vikáriushelyettes kiadványa. 158 Bónis: Kúriai irodák 213-218.
