Horváth Richárd: Itineraria regis Matthiae Corvini et reginae Beatricis de Aragonia, 1458-[1476]-1490 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 2. (Budapest, 2011)

Előszó

Sárának, Bernátnak, Gergőnek és Anikónak

* * *

„Van viasztáblád? írjunk össze mindent, amit meg szeretnék veled nézni. - Puteoli - kezdett jegyezni a fiú. - A kikötő. A föníciai kereskedők bíborraktárai.

Misenum Lucullus villájával. Neapolis. Virgilius sírja. A Pausilypon, a Gondűző villa, ahol Vedius Pollio rabszolgák húsával hizlalta halait.

Cumae a szibilla barlangjával. - Gránátvirág, te vagy a legokosabb ember a világon! - csapta össze a kezét Tit.- Mindent tudsz, mint egy itinerarium."*

ELŐSZÓ

Ha jelen sorok írója - be kell vallania, tőle nem távol állóan - hatásvadász elemmel szeretné kezdeni alábbi munkáját, alighanem sportnyelvből vett kölcsön-fordulattal lenne érdemes ezt megtennie: „Magyarország csak egy századdal maradt le..." Nos, a témánkhoz első pillantásra csak erőltetetten kapcsolható kifejezés ideiktatása föltétlenül magyarázatot kíván. Mert bár igaz ugyan, hogy a magyarországi középkorkutatásban egyáltalán nem ismeretlenek az itineráriumok - azaz egy-egy személy utazásai során felkeresett földrajzi helyeknek az utókor kutatója által összeállított adattárai* 1 -, továbbá sok szakmunka készítésénél érhetjük tetten e módszer alkalmazását, ami azonban a ténylegesen napvilágot látott segédleteket, kézikönyveket illeti, bizony komoly hiányokat vagyunk kénytelenek elkönyvelni. Az előzményeket illetően legyen elég példaként csupán arra utalni, hogy Szilágyi Loránd 1938-ban napvilágot látott „Oklevéltan és általános történet" című összefoglalójában, ahol a tudományszak múltjáról és európai fejlődéséről, történetkutatói felhasználhatóságáról beszél, az itinerárium szó elő sem fordul.2

A hiányok az utóbbi évtizedekben nemhogy csökkentek, hanem létük egyre fájóbbá vált. A 20. század második felét és a magyar medievisztika ma már nem élő művelőit tekintve egyedüliként Engel Pál vállalkozott királyitineráriumok összeállítására. Munkásságának minket most érdeklő részleteiről és jelentőségéről a bevezető tanulmányban még bőven lesz szó. Engel magányos kezdeményezését leszámítva azonban a hazai itineráriumkutatás jottányit sem haladt előre, annak az örvendetes ténynek az ellenére sem, hogy a politikatörténet-kutatás az utóbbi bő másfél-két évtizedben végre újra elfoglalni látszik helyét a középkor-történeti vizsgálódások magyarországi hierarchiájában. S ha politikatörténetről, politikai biográfiáról, esetlegesen hadtörténet-eseménytörténet kapcsolatáról beszélünk, ki

* Móra Ferenc: Aranykoporsó. Budapest, 1961.9 292.

1 E helyütt nem az ókori, középkori utazók által készített feljegyzések sorozatát, jobb szó híján úti emlékiratát, útikalauzát kell értenünk, amely értelemben az itinerárium a fenti Móra-idézetben is szerepel.

2 Szilágyi: Oklevéltan passim.

7