Nagy Lajos: A Magyarországi Evangélikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzéke (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei III. Budapest, 1983)
II. A békéscsabai Evangélikus Gyülekezet Levéltára
A békéscsabai evangélikus gyülekezet is - sok más alföldi gyülekezethez hasonlóan - a törökdulás után 1718-ban alakult. Ettől az időtől kezdve van levéltári anyaga a gyülekezetnek, megó'rzésére azonban az első' időben kevés gondot fordítottak, így az elsó' száz évben annak nagy része elkallódott. Csak az anyakönyvek vannak meg folyamatosan az 1722., illetve 1728-, évtől, úgyszintén a pénztári feljegyzések, ugyancsak az 1728. esztendőtől kezdve. Kerek száz esztendő' jegyzökönyvei (1718-1813) azonban - nyilván nem lévén bekötve - elkallódtak, valamint a levelezések is. Egyes ügyiratok azonban, fó'leg az építkezésekre vonatkozók e korai elsó' évtizedekből is föllelhetők. A kezdeti idők gondatlansága ellenére is megmaradt levéltári anyagot a gyülekezet nagynevű lelkésze,, Haan Lajos (1855-1891) szedte össze, és rendszerezte első izben. Az anyakönyveket, jegyzőkönyveket, pénztári naplókat beköttette, s a maga szolgálatba lépésétől kezdpdó'en mindenfajta iratanyagot megőrzött, Ez volt a levéltár alaprendezése. Az 1920-as években a gyülekezet az egész levéltári anyagot az egyházi tanítok segítségével újra rendeztette és azóta a legnagyobb mennyiséget képező gazdasági Iratok : pénztári naplók, főkönyvek, sáfári naplók és mellékleteik, egy világítássá! e! nem látott kamrában, nyitott polcokon, az anyakönyvek, a jegyzőkönyvek és mindenfajta akvajellegü iratok mennyezetig érő, zárható, de nem tűzbiztos szekrényekben tároltattak a gyülekezet tanácstermében, 1948-ban a gyülekezet a Haan-féle rendezés óta felgyülemlett levéltári anyag rendezésére megkérte dr.Mályusz Elemér professzort, aki az anyag aktajellegü részét tárgyszerint csoportosította és levéltári szekrényekben, rekeszekben helyezte el.