Dóka Klára: A Magyarországi Katolikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzékei 2. rész : Plébániai levéltárak : „C” kötet (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei II. Budapest, 1987)

A Szeged-Csanádi Egyházmegye plébániáinak iratai

A Csanádi Püspökséget Csanád, Arad, Torontál, Temes, Krassó megyék területén 1030-ban Szent István alapította. A 14. század elejére a plébániák száma 218-ra emelkedett, és képviselve voltak a nagyobb szerzetesrendek is. A 16. század közepén az egyházmegye török uralom alá került. A törökök 1551-ben elfoglalták Csanádot, 1552-ben Temesvárt, Aradot, Lippát, 1573-tól pedig a Maros jobbpartját is. A felszabadító háború első szakasza 1699-ben zárult le, amikor csak az Egyházmegye Maroson inneni területe szabadult fel. A Püspökséget - Szeged székhellyel - 1700-ban szervezték újjá. A déli részekről 1716-ban űzték ki a törököt, és ettől kezdve terület - Temesi Bánság néven - 1778-ig katonai kormányzás alatt állt. A püspöki székhely 1738-1923 között Temesvár volt. A lakosság gyors ütemű telepítésével a 18. század első felétől folyamatosan szervezték újjá a plébániákat: 1920-ban már 260 működött. A trianoni békeszerződés értelmében Jugoszláviához 67, Romániához 160 plébánia került, és mindössze két főesperesség - 33 plébániával - maradt Magyarországon. Ezt a területet 1920-1923 között a makói püspöki helynök kormányozta, míg a püspöki székhely Temesvár maradt. 1923-ban ideiglenesen Makóra került, majd - szintén 1923-ban - Szeged székhellyel szervezték újjá az Egyházmegyét. A plébániák és lelkészségek száma 1943-ig 51-re, 1950-ig 56-ra emelkedett, melyek levéltáraiban 133,98 fm történeti iratanyagot őriznek. 1952-ben az Egyházmegye joghatósága alá csatolták a Debreceni Apostoli Kormányzóság területét is.