Degré Alajos, Simonffy Emil: A Területi Levéltárak fondjegyzékei 23. rész : A Zala Megyei Levéltár fondjainak jegyzéke (A Magyar Állami Levéltárak fondjegyzéke III. Budapest, 1970)

A Zalavári apátság levéltára eredetileg két hiteleshelyi működést kifejtő "bencés apátság, a zalavári és a kapornak! konvent levéltárából keletkezett. 1567 és 1575 között a török pusztítása folytán mindkét konvent működése megszűnti irataikat és jegyzőkönyveiket mindkettő a vasvári káptalannál holyezte el megőrzés végett. Köztűk kb. 200 Mohács előtti oklevél, 1000­nél több XVI. századi oklevél és négy kötet hiteleshelyi jegyzőkönyv maradt fann máig is. A kapornak! bencés apátság a török idők után sem állt vissza, másfél évszázadig mint javadalmas apátságot világi papok kezelték, majd a mult század második felében a jezsuiták uradalmává lett, A zalavári apátságot azonban 1715-ben III. Károly a göttweigi bencéseknek adományozta, akik 1752-ben most már az egészségesebb Zalaapátiban meg is kezdték az uj kolostor felépítését. Ez 1757-ben újból megkapta a hiteles­helyi jogot, működését 1763-ban el is kezdte, s visszakapta a vasvári káp­talantól az oda menekített hiteleshelyi iratokat. Néhány jegyzőkönyv és oklevél azonban visszamaradt, ezek ma is a szombathelyi káptalan hiteles­helyi levéltárában /Vas megyei Levéltár/ vannak. A Zalaapátiba visszake­rült levéltárat a XVIII. század végén rendezték és jó segédletekkel látták el. Ma is ebben az állapotban van. A zalavári apátsági, a zalaegerszegi és nagykanizsai városi iratokat 1950­1952 között, a keszthelyi városi iratok zömét 1960-ban, visszamaradt ré­szeiket 1963-ban és 1965-ben vette át a levéltár. Ugyancsak 1950-ben indult meg a többi hatósági és vállalati iratanyag be­gyűjtése. Nagy hiányossága a levéltárnak a nagykanizsai kir. törvényszéki iratanyag, mely 1945-ben teljesen elpusztult, továbbá a zalaegerszegi kir. törvényszéki iratanyag 1872-1924 közötti része, mely 1952-ben a papírgyűj­tés áldozatául esett. A csak a megyei szervezet iratanyagának befogadására szolgáló Zala megyei Levéltárat az 1950. évi 29. sz. tvr. minisztériumi közvetlen irányitás alá helyezte. A levéltár ennek megfelelően 1950-1968 között Zala megyei Közlevéltár, majd Zalaegerszegi Állami Levéltár néven működött, kiterjesz­tett hatáskörrel a Zala megye területén működő minden irattermelő szerv állandó megőrzést igénylő iratanyagának átvételére. 1968. január 1-tŐl a levéltár Zala megyei Levéltár néven ismét visszakerült a megyei szervezet­be, de korábbi kiterjedt hatásköre változatlan maradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom