Lakos János: A Magyar Országos Levéltár 1996-ban. Tájékoztató az intézmény éves tevékenységéről (A Magyar Országos Levéltár tájékoztatója, 1996. Budapest, 1997)

I. A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR TEVÉKENYSÉGE 1996-BAN

A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR TEVÉKENYSÉGE 1996-BAN Intézményünk 1996. évi tevékenységét számos olyan tényező befolyásolta, amely rendkívüli, olykor kampányszerű munkára kényszerített bennünket. Csupán címszavakban sorolunk fel néhányat: - folytatódott és befejeződött az új óbudai levéltárépület építése; az év végén birtokba is vettük az objektumot, - még mindig nagyarányú volt a hadigondozottak, hadiözvegyek és hadiárvák kárpótlásával kapcsolatos adatszolgáltatási igény, - a titokvédelmi törvény (1995. évi LXV. tv.) által előírt felülvizsgálat, í 11. felülvizsgálatra való előkészítés egyik határideje 1996 közepén lejárt, így az illetékes szervek szinte „rohammunká"-val végezték feladatukat, - az 1997-ben Óbudára költöző IV. és VI. osztályok munkaidőkeretének jelentős részét a költözés előkészítése vette igénybe. Visszatérően kell említenünk súlyos költségvetési gondjainkat. Az év során - az óbudai épület elkészülése mellett - két figyelemreméltó eseményre került sor. Március l-jén tudományos üléssel emlékeztünk meg a levéltár jogelődje, az Archívum Regni alapításának 240. évfordulójáról, míg szeptemberben bemutattuk új levéltárismertető kötetünket. 1996. január l-jével teljes terjedelemben hatályba lépett a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyagok védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény. Ennek végrehajtására felkészültünk. Levéltárunk nagy munkát végzett 1996-ban. Munkatervünket összességében ­az élet diktálta változtatásokkal - teljesítettük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom