Sípos Antalné: Az államosítás előtt működött élelmiszeripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 24. Budapest, 2006)

MAGYARORSZÁGI EXPORTMALMOK SZINDIKÁTUSA

MAGYARORSZÁGI EXPORTMALMOK SZINDIKÁTUSA (Z 728, 729) 1918-1944, 1947-1949 Terjedelme: 58 raktári egység, 6,76 ifm A gazdasági válság okozta megrázkódtatás, a külső piacok teljes beszűkülése után a kormány malomipari szindikátus szervezésével próbálta menteni azt a keveset, ami még megmaradt a malmok exportbevételeiből. 1931. július 21-én megalakult a Magyarországi Exportmalmok Szindikátusa. Feladata: a kereskedelempolitikai megállapodásokból következő, mennyiségileg megállapított lisztkontingensek nyilvántartása, elosztása és az elszámolás üzlettechnikai lebonyolítása a valutáris nehézségekkel küzdő ausztriai üzlet fenntarthatósága érdekében. Alapítói: a Magyar Fővárosi Malom Egyesület és a Vidéki Malomiparosok Országos Egyesülete. Tagjai a két egyesülethez tartozó malmok. A szindikátusba tömörült malmok közös költségvetésből gazdálkodtak. Az adott helyzetnek megfelelően fel kellett osztani a malmok között azt a 850 000 mázsa búza- és rozslisztkontingenst, amelyet az Ausztriával létesített preferenciái is megállapodás értelmében Magyarországról 1931. július l-jétől 1932. július 30-ig kiszállíthattak. Az Ausztriával folytatott tárgyalásoknál az 1929-ben kivitt és Ausztriában ténylegesen elvámolt lisztmennyiséget vették alapul. (így számították ki a 850 000 mázsát is). Az egyes malmok között a kontingenst az Ausztriába kivitt, igazoltan elvámolt mennyiség arányában osztották el. A kontingenst később is - évről évre, új megállapodás alapján eszerint osztották fel. Az Ausztriába kivihető búza-, illetve rozslisztre vonatkozóan a kormány a következő kedvezményeket biztosította a szindikátusi malmoknak: kamattérítés címén minden, Ausztriába kiszállított és ott elvámolt 100 kg 0-6-os búzaliszt vagy 0-5-ös rozsliszt után 2,33 pengőt. A távolabbi országokba irányuló küldeményekre 100 kilogrammonként 4,66 pengő kamattérítést biztosítottak. Adótérítés címén változó összeget kaptak a malmok szállítmányaik után. A szindikátust tizenkét tagú intézőbizottság irányította. Öt-öt tagot delegált a Fővárosi és a Vidéki Malomegyesület, kettő tagot pedig az Országos Molnár Szövetség. A „teljes ülésen

,, részt vett a szindikátus minden tagja. Az egyes tagokat olyam arányú szavazat illette meg, amennyivel az exportkontingensből százalékos arányban részesültek. A szervezeti szabályzat a következőképpen állapította meg a szindikátus ügykörét: „2. a/ a kivitel előmozdítására szükséges intézkedések ügyében a malomipar képviselete a kormánynál. Ebben az ügykörében a szindikátus a kormánynak egyúttal véleményező és közvetítő szerve, b/ állásfoglalás minden olyan kormányintézkedésre nézve, mely a malomipar őrlési tevékenységére vonatkozik, és közvetve vagy közvetlenül exportérdekeket érint, cl amennyiben bizonyos országokba irányuló exportra szóló kedvezmény mennyiségileg korlátozva van, ezen menynyiségnek a kereskedelemügyi miniszter úrral egyetértésben megállapítandó elveken alapuló elosztása, az exportmennyiségek nyilvántartása, az exportkedvezmények intézése és közvetítése, ál minden olyan viszonylatban, amelyben valamely exportkedvezmény mennyiséghez van kötve, az illető országba való kivitel tekintetében az eladási árak és feltételek szabályozása - és végül, e/ minden olyan ténykedés, amelyet a kormány a szindikátus ügykörébe utal, és amelynek a szindikátus ügykörébe való felvételéhez a két alapító malomegyesület hozzájárul." Az intézőbizottság a szabályzat értelmében megalakulása után megállapította a malmok részéről betartandó árakat. A szindikátus működésének kilenc éve alatt nem sokat lendített a malomipar exportképességén. A kontingenst általában nem tudták kihasználni. Nehezítette a helyzetet az osztrák malmok versenye, valamint a szindikátusi tagok közötti verseny sem szűnt meg. Az export közben tovább csökkent, és a magyar gabona- és lisztárak miatt csak a korábbi években kialakult különböző felár- és exporttérítési szisztéma alapján volt egyáltalán fenntartható. Bizonyos években - például 1932-ben - az ausztriai kivitel teljesen szünetelt. A malmok nem tartották be a maximált árakat, és ezt a problémát nem is lehetett rendezni, mivel régi lisztek is voltak még a piacon. 1938-ban a kormány a szindikátus feladatává tette a Molinum-malmok üzem-beszüntetésének megszervezését. A szerződéstervezet úgy szólt, hogy a Pénzintézeti Központ kötelezettséget vállal a Molinum Rt., az Egyesült Magyar Malomipar Rt. és a Pesti Victória Gőzmalom Rt. tulajdonában lévő budapesti, ceglédi, szolnoki, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi, bajai, csongrádi és békéscsabai malmok üzemének leállításáért, végleges beszüntetéséért. Az intézet ezen kötelezettségével szemben a szindikátusi malmok összesen 2 300 000 pengőt fizetnek a Pénzintézeti Központnak, tíz éves, egyenlő részletekben, kamatmentesen. Az összegnek a malmok közötti elosztása az úgynevezett mázsafillér szerint történik. Minden mázsa nyersanyag feldolgozása után meghatározott, a malmok által közösen megállapított összeg fizetendő, ami nem lehet több 10 fillérnél. Ha a mázsafillér alapján befizetett összeg meghaladná az esedékes évi törlesztési részletet, a többletet az illető malom következő évi számlájára írják. Ha kevesebb a befizetés, akkor azt pótolni kell, vagy fel kell emelni a mázsafillért. Ha egy malom fizetésképtelenné válik, a szindikátusi tagok fizetnek helyette. A szerződést a szindikátusi malmok vonakodtak aláírni, mondván, hogy a résztvevő malmok nem gyümölcsöztethetik a Molinum-malmok leállításából származó előnyüket olyan arányban, amilyenben a tervezet a leállításból