Sípos Antalné: Az államosítás előtt működött élelmiszeripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 24. Budapest, 2006)
BEVEZETÉS
Szegeden. A Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. és a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszermüvek Rt. is foglalkozni kezdett tápszerek és konzervek gyártásával. A Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyár Rt. nagykőrösi gyárában újabb beruházásokat valósított meg, és részt vett az Alföldi Konzervipar Rt. alapításában. Több új gyárat is alapítottak az 1940-es években, közéjük tartozott az 1942-ben alakult gróf Andrássy Mihály Tápszeripar és Kereskedelmi Rt. A háború utolsó éveiben már hátráltatta a termelést a konzervdobozgyártásban mutatkozó hiány. A háború után azonban az élelmiszeriparnak ismét ez az ága kapott több lehetőséget a fejlődésre. Igaz, kezdetben csak a Vörös Hadsereg megrendelésére gyártottak különböző vegyesízeket, a Szovjet Kereskedelmi Kirendeltségtől kapott cukor felhasználásával. 1946 augusztusától a ,jó forintban" kapott beindulási hitelekkel azonban már bővíthették gyártmányaik körét. Az államosítást követően, 1948. november l-jén megalakult a Konzervipari Központ. 1963-tól a gyárak a Konzervipari Tröszt irányítása alá tartoztak, amely 1982. január l-jével szűnt meg, és ekkor alakult meg a Konzervipari Közös Vállalat. 20 A rendszerváltás során a konzervgyárakat is gazdasági társaságokká alakították, többségüket privatizálták. ** * Az élelmiszeripari alapítások a korszak kezdetétől a végéig jövedelmező vállalkozásoknak bizonyultak; a vállalkozók a gazdasági elit csúcsára kerültek, a virilisták listájának legelején szerepeltek. A csokoládégyártás kapcsán említettünk néhány legendás nevet. Mellettük az élelmiszeripar minden ágában találkozhatunk a korszak gazdasági életének kiemelkedő személyiségeivel, az „iparbárókkal", vagy más szóval a „magyar ipar úttörőivel", akiknek munkásságát az egyes vállalatoknál részletesebben ismertetjük. Az élelmiszeripari gyárak tulajdonosai a 19-20. század fordulóján az ország leggazdagabb vállalkozói közé tartoztak, és ott is maradtak több generáción keresztül. A terménykereskedelemből indult Haggenmacher és Deutsch család, a Schwechatból Magyarországra települt Dreher család, a Poroszországból származó Leipziger család, a győri Gschwindt család, a budapesti Zwack és Törley dinasztia, és nem utolsósorban a kevésbé ismert Tószeghy-Freund család a magyar „pénzarisztokrácia" élvonalába került. A vagyoni emelkedést lassan követte a társadalmi elismerés; a németes hangzású nevek mellé hamarosan nemesi elönevek, esetenként bárói címek kerültek. A „pénzarisztokrata" azonban - bármennyire irigyelték is - enyhén lekicsinylő jelentést hordozott, és a régi nemességhez képest a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán állt. A 20. század elején már földbirtokos-gyáros házasságok is köttettek. Gyakrabban fordult elő a pénzarisztokraták egymás közötti házasodása vagy egyéb alapon történt összefonódása. Dreher Jenő Haggenmacher LillyX {Berta Lujzái) vette feleségül, Leipziger Vilmos lányát a bankár Fellner Henrik, aki Leipziger Vilmos halála után vezető szerephez jutott a gyárban, és még folytathatnánk a sort. Az „újgazdagok" társadalmi-politikai befolyásának érvényesülését nem lehetett megakadályozni. Szervezeteik, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Gyáripari Országos Központ és számos más, szakmánkénti szervezet bevonása a gazdaságpolitikai vezetésbe elkerülhetetlenné vált. A földbirtokos elit és a gazdasági elit képviselői a két világháború közötti időszakban együtt ültek a felsőház padjaiban. Az iparág jellegéből adódóan a gyártulajdonosok közül többen a 20. század első évtizedeiben már földbirtokosokká is váltak. Dreherék mintagazdaságot építettek ki Martonvásáron és Válón. A Leipziger és Gschwindt család is vásárolt földbirtokokat. Az élelmiszeripari vállalkozók közül többen nemcsak a „magyar ipar úttörői", hanem „műszaki nagyjaink" sorában is előkelő helyet foglalnak el. Különösen kiemelkedő Haggenmacher Károly számos malomipari találmánya, amelyek között legismertebb a világhírnevet hozó síkszita. Az élelmiszeriparból meggazdagodott családok nemcsak gyarapodtak, hanem gyarapították is. A szocializmus éveiben sem lehetett elhallgatni a Hatvany-Deutsch családnak a magyar irodalmi életben játszott szerepéről. A Dreher, Haggenmacher, Leipziger, Gschwindt, Zwack, Törley dinasztiák művészetpártoló szerepét, tevékenységét csak a legutóbbi időkben fedezte fel a történeti kutatás. A Bródy Sándor utcai Gschwindt palotában és a budafoki Törley kastélyban hangversenyeket rendeztek. Haggenmacher Károly mügyűjteményének jó részét az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta. A Dreher család vásárolta meg a martonvásári Brunszvik kastélyt. 1927-ben ők emeltettek szobrot Beethovennek a kastélyparkban. Gschwindt Ernő a Ferencvárosi Torna Club, Dreher Jenő a lóversenysport támogatásával írta be nevét a magyar sporttörténelembe. Emellett munkáslakásokat, sportpályákat építettek, számos szociális és jóléti célokat szolgáló épületet tartottak fenn. 1869-ben Gschwindt György építtette fel Józsefváros első tisztasági közfürdőjét. Haggenmacher Károly alapította a „Bethánia" evangélikus árvaházat. Az élelmiszeripar híres családjai a háború, majd az államosítások után elhagyták az országot. Itt maradt szakembereik irányításával indultak újra a gyárak. 21 # * * Az államosítás után működött élelmiszeripari vállalatok iratanyagainak jelentős része a Magyar Országos Levéltár őrizetében található. Ezek a következők: Gabona Tröszt XXIX-K 6, 1950-1989 (1948), 95,02 ifm A magyar élelmiszeripar története, i. m. 391-429. BALÁZS ILONA: Egykori pénzurak Magyarországon, www.hazankert.com A letöltés ideje: 2006. május 2. Emellett újságcikkek, folyóiratokban megjelent tanulmányok egész sora foglalkozik a pénzarisztokraták munkásságával, különösen az általuk létesített kulturális értékekkel.
