Pataki Józsefné: Gumiipari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 21. Budapest, 2005)

BEVEZETÉS

kasok aránya mindössze 6,5%-ra csökkent. Az iparág operatív irányítása egy középirányító hivatal, az 1948 augusztusában megalakult Gumiipari Központ hatáskörébe tartozott. Az államosítás után a gazdasági vezetés - amely ekkortól közvetlenül irányította az ágazatot - fő célja a magyarországi piac kielégítése volt, az export érdekében történő fejlesztések háttérbe szorultak. Az elzárkózás és az állami külkereskedelmi monopólium egyik fontos következménye volt, hogy a magyar gumiipari vállalatok fokozatosan lemaradtak a világ nagy gumigyáraitól, nem ismerték meg az új külföldi technológiákat. Az export 1949-ben az MRG-nél alig érte el a 3%-ot, amely tendencia csak 1956-ra változott meg és ért el újra számottevő mennyiséget. Az új gazdaságpolitika vezette be a profilírozás fogalmát, amelynek lényege: a központosított gazdaságirányítás a vállalatok egymás közötti versenyének kiiktatására minden termelőnél önálló termelési arculatot alakított ki, vagyis két gyár ugyanazt a terméket nem gyárthatta. A profilírozás bevezetése okán rendelték el például az egyébként önállóan is életképes Wolfner Gyula és Társa Gumigyára Rt. felszámolását. Mivel ezt a gyárat az elsősorban bőrgyártással foglalkozó Wolfner-cég csak kiegészítő tevékenységre hozta létre, az ilyen tevékenységi körrel rendelkező üzemeket nem tudták hová besorolni. Hasonló megfontolások alapján adták át az MRG textilkordot előállító albertfalvai gyáregységét a Fonalkikészítő Gyárnak, míg a Hungária Gumigyár cipőipari tevékenységét a Tisza Cipőgyár vette át. Az Asbestos Művektől a Tervhivatal rendeletére elvették a bakelit gyártását, amit a Kábelgyárnak adtak át, míg szövödéjét a Paszománygyárhoz csatolták. A különböző gumiipari ágazatok ilyen szintű szétválasztása újabb problémákat okozott. Az MRG hivatalos neve 1951-től Ruggyantaárugyár. A profilírozás miatt minden, nem közvetlenül gumitermeléssel foglalkozó részleget leválasztottak róla. így a vállalat a nehézgumiáruk és a pneumatikok profilgazdája lett. A Hungária Guttapercha és Gumiárugyár Rt. (névváltozatai: 1951-től Nagytétényi Gumigyár, 1958-től Hungária Műanyag és Gumiárugyár, illetve 1964-től Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat) kapta meg a gumiipar által gyártott fogyasztási cikkek nagy részét, így a cipőgyártást, a gyermek guminadrág, a csipogó és a felfújható játékok gyártását. A Tisza Cipőgyárra a gazdacsizmák, torna- és teniszcipök gyártását bízták, a Hungária lett a PVC-gyártás profilgazdája. 1950 decemberétől az Autókémia a játékgyártást, míg a Műszaki Gumigyár a labdagyártást kapta meg. A Dorogi Gumigyár átvette a Hungáriától a műszaki gumiáruk előállítását, rövid időre a kerékpárköpeny-gyártás is a profiljába tartozott, de a tömlő és gumisarok készítését is ez a gyár végezte. 1949-ben a Tervhivatal ezt a gyárat jelölte ki a könnyű műszaki gumicikkek gyártására, telephelyét áttették a felszámolt Vigodni Adolf Bőrgyárba. 1950től elnevezését Műszaki Gumigyárra változtatták meg. 1951-ben hozták létre az Autókémia Vállalatot a nyersanyaghiány enyhítésére. Csizmatalpat, patkóalátétet, WC-tölcsért gyártottak, majd a gyár átvette a Ruggyantaárugyártól a pneumatik hulladékgyűjtés szervezését, a Műszaki Gumigyártól pedig a gumijavítókat. A vállalat megnövekedett profilja miatt elnevezését 1956-ban Pálma Gumigyárra változtatták. Az iparág kereskedelmi életében 1948 októbere jelentett fordulópontot: döntés született arról, hogy valamennyi gumigyár termékeinek forgalmazását egy központi eladási szervezetre kell bízni. Ennek jegyében a Belkereskedelmi Minisztérium 1949 novemberében rajtaütésszerűén bekebelezte a gumiipari értékesítő vállalatokat. Az Emergé és Pálma Kaucsuk Rt.-t felszámolták, a Cordatic Magyar Gumiabroncs Rt. pedig a minisztérium Műszaki- és Kísgépkereskedelmi Központjának irányítása alatt Gumiabroncs Értékesítő Nemzeti Vállalatként működött tovább. 1950 áprilisában alakult meg a Gumiipari Szerszámkészítő és Karbantartó Vállalat (GUSZEK), amely önálló gumiipari gépgyártó, készülék- és formagyártó üzemként működött. 1954 végére formálisan megszűnt és miután beolvadt a Ruggyantaárugyárba, annak gépészeti részlegeként működött tovább. Az új anyagok és eljárások kikísérletezése, fejlesztése terén 1949 áprilisában kormányrendelet jelent meg az ipari kutatás megszervezéséről. Az állami akaratnak megfelelően ezen célból hozták létre még ugyanebben az évben a Gumiipari Központi Kutató Laboratóriumot. Ennek helyére lépett 1955-ben a Gumiipari Kutató Intézet. 1951 közepén az MDP Káder Osztálya, rendezve a hatáskörébe tartozó funkciókat, a Ruggyantaárugyárat a legfontosabb tíz nehézipari vállalat közé sorolta. A gumiipart így sem kerülték el azonban az 1940-es évek végére és az 1950-es évek elejére jellemző, a gazdasági életben is megjelenő tisztogatási perek: egyes vállalatok vezető tisztviselőit, így János Miklóst, a vállalat igazgatóját és a Műszaki Gumigyár két vállalatvezetőjét is letartóztatták 1950-ben szabotázs vádjával. A szigorú tervmutatók bevezetése, a nehéz- és gépipar előtérbe kerülésével párhuzamosan a könnyűipari és közszükségleti cikkek gyártása abszolút mértékben háttérbe szorult. Mindez csak Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, 1953 nyarától változott meg. Az irányító szervek a normakövetelésekben, valamint az új igényekben visszafogottabbakká váltak, ugyanakkor a gyártási feltételeken érezhetően javítottak. A cél a pillanatnyi szükségletek kielégítése volt, a további iparfejlesztéssel szemben. Mindez a gumiipar lassú konszolidációját hozta magával. Növekedett az export mennyisége is, bár a nyugati országokba még mindig csak kis tételben szállítottak, inkább a kelet-európai és a volt gyarmati országokat helyezték előtérbe. Ez a fejlődés azonban még mindig inkább mennyiségi, mintsem minőségi javulást hozott. Gyökeres változást ezen a téren csak az 1962-1963-ban megvalósított ágazati centralizáció - és ezt követő szervezeti racionalizálás - hozott, amelynek kapcsán a minisztérium megfelelő anyagi eszközöket is biztosított a további tervfeladatok végrehajthatósága érdekében. 10 BERENDT., 1979.80.