T. Varga György: Az MDP központi vezetősége, politikai bizottsága és titkársága üléseinek napirendi jegyzékei II. kötet 1953-1956 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 18/2. Budapest, 2007)

Az MDP KV Titkársága üléseinek napirendi jegyzéke

- A mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozó függetlenített párttitkárok természetbeni juttatása. - Az állami gazdaságok párttitkárainak országos értekezlete. - A Csongrád, Vas és BAZ megyei pártbizottságok figyelmeztetése a pártalapszervezeti titkárképző tanfolyamok előkészítésében elkövetett hibá­kért. - A pártfőiskolai hallgatók katonai kiképzésére vonatkozó 1955. március 29-ei határozat módosítása, illetve kiegészítése. - Három magyar diák utazása Romániába, a Nemzetközi Diákhét alkalmából. - Muczina Ferenc és Sárközi Endre kormánykitüntetése. - Részvétel a Rádiók Nemzetközi Szervezete (OIR) lipcsei ülésén. - Szamuely Tibor hamvainak exhumálása és eltemetése Budapesten. - Róják Dezső (Szlovák Párttörténeti Intézet) meghívása Magyarországra. - Visszahívások a Pártfőiskola levelező tanfolyamairól. - A Pártfőiskola státusza az 1955-1956-os tanévben. - Egyhetes tanfolyam szervezése a járási pártbizottságok első titkárai részére. - A KV, a KRB és a KEB tagjainak eszmei és politikai oktatása. - Az 1955. őszén kezdődő 3 éves pártaspirantúra hallgatói. - Kóta József kormánykitüntetése. - Ezredesi előléptetések. Emil Lövlier (a Norvég KP elnöke) meghívása Magyarországra. - Balassa László (Magyar Rádió) utazása Csehszlovákiába. - Kovács Imre (KV TPKO) besorolása a Lengyelországba utazó küldöttségbe. - Komor Imre és felesége utazása Bécsbe, az Opera megnyitására. (Szóbeli.) 385. ö. e. 1955. november 21. 138 lap Határozati jegyzőkönyv, Rákosi aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések. Az 1-5. napirendi pontok vitájának jegyzőkönyve. 1. Jelentés a Heves megyei pártszervezetek tag- és tagjelöltfelvételi munkájáról. Ea. Ko­mócsin Mihály. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. 2. Javaslat a KV Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya új szervezeti felépítésére és feladat­körére. Ea. Orosz Nándor. Mellékelve: A KV NKO jelentése a lengyel, a csehszlovák, a bolgár és a román test­vérpárt nemzetközi kapcsolatok osztályának szervezeti felépítéséről és fel­adatköréről. 3. A KV PTO, APO és a Pártépítés szerkesztősége közös javaslata a Pártépítés és a Pro­pagandista című folyóiratok egyesítésére. Ea. Köböl József. Mellékelve: Határozat a Pártépítés és a Propagandista című folyóiratok egyesítéséről. (Fogalmazvány: 1955. december 17. és nyomtatott határozat: kiküldve 1955. december 22-én.) 4. Határozati javaslat a dolgozók beadványai intézésének megjavítására. Ea. Szőke György. Mellékelve: Számszerű kimutatás a levelekről az 1953. évtől. - Határozat a dolgozói beadványok intézésének megjavításáról. (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1955. december 16-án.) 5. A KV TPKO javaslata az üzemek dolgozóinak bevonására az üzemi részlettervek ké­szítésébe. Ea. Antos István. 6. Káderjavaslatok. KV PTO: Kerek István, Sólyom Mihály, Bauer Brúnó, Illés László, Révai Sándor, Rudics József, Fürjes János, Szikra Mihály, Fogarasi András, Dunai Fe­renc, Takács Gábor, Hoffmann Jánosné, Kovács Győző; Váradi János és Csatári Dániel (napirendről levéve). KV Kádercsoport: Leiter Ernő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom