T. Varga György: Az MDP központi vezetősége, politikai bizottsága és titkársága üléseinek napirendi jegyzékei I. kötet : 1948-1953 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 18. Budapest, 2005)
BEVEZETŐ
A szovjet pártvezetés az e térség minden fontos pontját összekötő egyirányú utak hálózatát az ún. pártközi kapcsolatok által működtette. Erre az adott lehetőséget, hogy az ún. szocialista országokban a tárgyalt időszakban - hozzátehetjük: mindvégig, kivéve a kommunista világrendszer válságának végső szakaszát - a kommunista pártok diktatórikus hatalmat gyakoroltak, másként szólva: lényegi ismérveik közé tartozott, hogy nem voltak hajlandók megosztani a hatalmat Ennek a megállapításnak ellene lehet vetni, hogy a „létező szocializmusban" nemcsak egypártrendszer, hanem hegemón pártrendszer is működhetett, illetve működött. Ez a megállapítás azonban amennyire jogos, annyira érdektelen. Az egypártrendszer beszélő kifejezés, nem szorul magyarázatra. De min alapult a hegemónia? Azon, hogy az ún. munkáspárt vezető szerepét mind a többi politikai párt, mind az egyéb társadalmi-politikai szervezetek kötelezően elismerték. Egy lengyel politológus immár negyedszázados megfogalmazása szerint: „ebben a rendszerben a kommunista párt a szocializmus talaján álló pártok koalíciójának vezető ereje, más politikai pártok számára pedig nem megengedett a részvétel a politikai rendszerben." 1 Az MDP minden lényegesnek ítélt politikai, szervezeti és személyi kérdésében a döntést a szovjet pártvezetés hozta meg, vagy hagyta jóvá. Ez olyan körülmény, amit nem szabad szem elől vesztenünk, de éppoly helytelen volna, ha unos-untalan ismételnénk. 1948. június 12-én a Magyar Kommunista Párt (MKP) IV. és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) XXXVII. Kongresszusának határozatai egyesítették a két pártot, Magyar Dogozók Pártja (MDP) néven. Az MDP aznap összeült I. kongresszusán elfogadták a párt (1975-ig érvényben hagyott) programját és szervezeti szabályzatát. Az MDP az MKP szervezeti felépítését vette át, és noha vezető szerveibe - legalábbis átmenetileg - beválasztottak ún. baloldali szociáldemokratákat is, a központi apparátus (vagyis az osztályok) személyi összetétele lényegében változatlan maradt. Mindezek ellenére az MDP vezetői haladék nélkül hozzákezdtek a párt átszervezéséhez, mivel nem tartották kellőképpen centralizáltnak a vezető pártszerveket és a központi apparátust. A munkálatok célját, vagyis a kommunista hatalmi struktúra működésének alapfeltételét Gerő Ernő 1949 februárjában abban látta - ma már tudjuk: négy évtizedre szóló hatállyal - , hogy „a párt átfogja a politikai, gazdasági, állami, kulturális élet minden területét. Mert amennyire helytelen, hogy a párt az államapparátus feladatait, vagy a tömegszervezetek feladatait magára vállalja, ugyanannyira helytelen volna, ha »lukak« maradnának, vagyis, ha maradnának olyan területek, melyeken nincs biztosítva a párt irányítása" 2 Ennek megfelelően az MDP központi osztályai irányították az alsóbb szintű pártszerveket, a minisztériumokat és más országos hatáskörű szerveket, a társadalmi és tömegszervezeteket. Csupán példaként említem, hogy az MDP Központi Vezetősége (KV) Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztályához tartozott az Országos Tervhivatal, a Bel- és a Külkereskedelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Minisztertanács Bértitkársága, a Szövetkezetek Országos Szövetsége, a Munkaerő-tartalékok Hivatala, az Országos Építésügyi Hivatal, a Központi Statisztikai Hivatal, az Állami Ellenőrző Központ, az Országos Létszámbizottság. 1953 tavaszán, amikor a KV Titkárságának határozata alapján a terv, pénzügyi és kereskedelmi kérdésekkel a megyei és a budapesti kerületi pártbizottságok apparátusába külön előadókat állítottak, ezek (korabeli kifejezéssel) instruálása is ennek az osztálynak a feladata lett. 3 A pártközpont osztályai azonban az országos vezető szervek - választott szervek -, azokon belül az operatív vezető szervek, elsősorban a Politikai Bizottság és a Titkárság alárendeltségében működtek. Már 1949-ben tételesen kimondták: „Az osztályok nem önálló szervek, hanem a választott szervek kisegítő szervei". 4 A szervezeti szabályzatban - a párt alkotmányában - rögzített hierarchia (kongresszus - Központi Vezetőség - Politikai Bizottság - Titkárság) csak abban az esetben felel meg a valóságnak, ha a fejéről a talpára állítjuk. Határozatot kizárólag a vezető szervek hozhattak. Számos belső határozat született, a többit a Központi Vezetőség nevében hozták nyilvánosságra. Erre a rituális eljárásra azért volt szükség, mert a szervezeti szabályzat értelmében két kongresszus közötti időszakokban a KV volt az MDP legmagasabb szerve. Szembesítsük ezt Kiss Károly KV-tagnak a Titkársághoz írt, 1954. szeptember 8-án kelt levelével! Ebben ugyanis azt kéri, hogy a KV nevében hozott PB- vagy titkársági határozatok közül legalább azokat, amelyeket megkaptak a központi apparátus osztályvezetői és a megyei titkárok, kapják meg a KV tagjai is, „így elkerüljük azt a fura helyzetet, hogy a Központi Vezetőség tagjai a sajtóból tudják meg, hogy az ő nevükben mit határoztak". 5 Megoszlanak a vélemények arról, hogy 1953 júniusáig az MDP (és így az ország) legfőbb hatalmi szerve a KV Politikai Bizottsága vagy Titkársága volt-e. Azok közé tartozom, akik az utóbbi mellett foglalnak állást. A Politikai Bizottság 1949. február 17-i ülésének határozata 6 a PB tagjai közül a központi apparátus minden osztályvezetője mellé politikai felelőst jelölt ki. A hat ilyen feladattal megbízott PB-tag (Farkas Mihály, Gerő Ernő, Kádár János, Rajk László, Révai József, Szakasits Árpád) mindegyike egyszersmind a Titkárságnak is tagja volt, és néhányan több osztály felügyeletét is ellátták. A PB további nyolc tagja - ilyetén megbízatás hiányában - „osztály nélküli" lett. Ez Rákosi Mátyás főtitkár és Marosán György főtitkár-helyettes esetében - mindketten a Titkárság tagjai is - nem igényel magyarázatot. A többi PB-tag (Apró Antal, Harustyák József, Kossá István, Nagy Imre, Rónai Sándor, Vajda Imre) a hatalom gyakorlásában szinte csak formális szerepet kapott. Nem véletlen, hogy egyikük sem volt tagja a Titkárság1 WIATR, Jerzy J.: A politikai viszonyok szociológiája. Bp., 1980. 316-317. 2 MOL M-KS-276. f. 54/29. ő. e. 3 MOL M-KS-276. f. 54/312. ő. e. 4 MOL M-KS-276. f. 102/3. ő. e. 5 MOL M-KS-276. f. 63/13. ő. e. 6 MOL M-KS-276. f. 53/21. ő. e.
