Nyulásziné Straub Éva: Magyar Országos Levéltár 1526 utáni gyűjtemény : Repertórium : Második, bővített kiadás (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 15. Budapest, 2003)

Kossuth levéltár (R 90-R 125, 288)

soktárgyú irataiban is találhatók adatok, anélkül azonban, hogy ezeket az iratokat a II. sorozat egyik vagy másik fondjában lehetett volna elhelyezni, minthogy nem egy, hanem számos tárgyról szólnak. A II. sorozatban levő fondok iratai is a Kossuth-gyűjtemény bevezetésében említett gyűjtemé­nyekből kiemelt iratokból tevődnek össze. A fondok anyaga vagy egyetlen időrendben van, vagy tételekre tagolódik; ilyen esetben a tételen belül van az időrend. Az időrend, ugyanúgy, mint az I. sorozatban, csak a fondok esetleges szaporulataiban törik meg; ebben az esetben ugyanaz volt az eljárás (utalólapok behelyezése), mint ott. A legtöbb fond anyaga sorszámozott, de nem mindegyiké. Erről tájékoztatást nyújt a Kossuth-gyűjtemény bevezető ismertetésének végén látható fondszám ismertető táblázat. Az egyes fondok külön bevezetéseiben esik szó a kutatási lehetőségről és a segédletekről. Ahol a fond bevezetésében segédletről nem történik említés, ott nincs segédlet, az anyagot darabonként kell átnézni. A lajstromlapok a II. sorozat végén találhatók, a többi segédlet pedig az egyes fondok anyagának végén került elhelyezésre. A lajstromlapok: R 91 - R 112 (ennek 1867 végéig) R 112 (1860-as év nélküli iratokból végig) - R 124. Ezek a lajstromok az R 288 törzsszám alatt kerültek elhelyezésre, a 7. tételben. Megjegyzés: Ihász Dániel iratainak (R 125) külön segédlete van, ld. ott. R91 KOSSUTH LAJOS CSALÁDJÁNAK BIRTOKIRATAI 1651-1843 1/2 r. e. = 0,02 ifm. Kossuth Lajos felmenőinek: Kossuth Miklósné Borcsányi Magdolnának, Kossuth Andrásnak, Pálnak, Imrének és Annának, Kossuth Pálné Beniczky Zsuzsannának, Kossuth Simonnak, Jánosnak és Györgynek iratai (genealógiák, osztálylevelek, egyezségek, szerződések, birtokperek főleg Turóc megyei középbirtokukkal kapcsolatban). Kiemelve a Vörös Antal gyűjteményből. Időrendben: 1-34-ig sorszámozva, valamint gyarapodás (1292/1983. OL. sz.). Segédlet: Lajstromlap. Kérni: törzsszám, cím és II. + az irat sorszáma szerint. R92 KOSSUTH LAJOS SZEMÉLYI IRATAI 1819-1894 és én. 1/2 r. e. = 0,06 ifm. Bizonyítványok, ügyvédi oklevél, országgyűlési követi megbízás, Tinnye birtok megvételére vonatkozó iratok, részvények, számlák, nyugták, kötelezvények, bankkimutatások, francia és török nyelvgyakorlással kapcsolatos iratok, szótárak, orvosi előírások. Növedéki naplószámok: 1895:24, 1904:62, 1926:31, 32. - Továbbá: kiemelve a Vörös Antal gyűjteményből, a Kossuth Archívból (509., 510. sz.) és Kossuth Lajos turini levéltárából. Sorszámozva: 1-48. + 1 boríték 1823. szept. 26. Segédlet: Lajstromlap, időrendben. Kérni: törzsszám, cím és II. + az irat sorszám szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom