Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött textil-, szőrme- és bőripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 14. Budapest, 2004)

Bevezetés

remekek színvonalát elérő cifra szűröket állítottak elő, amelyek az országos vásárok legkelendőbb árui közé tartoztak. A XIX. század első felében működtek olyan bőr- és szőrmeipari vállalkozások, amelyek gyárnak nevezték magukat, és a modern kikészítés! eljárások elsajátításával, több száz munkást foglalkoztató üzemükkel valóban az ország nagyobb méretű vállalkozásai közé tartoztak, de az iparágban inkább a szépen virágzó kisüzem és kézműipar termelése volt a meghatározó. A „gyárak" sem alkalmaztak még olyan gépeket, amelyekkel tömegtermelést tudtak volna produkálni, inkább jól szervezett manufaktúrák voltak, későbbi nagy gyárak elődei. A XVIII. századi Magyarországon számos textilmanufaktúra létezett, többségében egy-egy földbirtokos család uradalmán, tipikus háziipari bedolgozó rendszerben működött. A vállalkozók maguk nem rendelkeztek szakképzettséggel. Alkalmazottaik, akiknek volt szakmai gyakorlatuk, régebben esetleg céhben dolgoztak, többen külföldről vándoroltak be, jobban értették a mesterséget. Kevés manufaktúratulajdonos akadt, akit a gyakorlat képesített volna a szakszerű vezetésre. Emiatt sok manufaktúra tönkre is ment. Nem véletlen, hogy a körültekintő, józan gazdasági érzékkel megáldott manufaktúrások többsége gyakorlattal rendelkező, külföldről jött szakember, mint például Valeróék, akiknek selyemüzeme az egyik legjelentősebb és legvirágzóbb vállalkozássá vált a századfordulón. Ők megszerezték és használták a modern találmányokat, pl. a Jaquard-gépet. A kékfestő Goldberger szerény keretek között kezdte üzemét, de a XIX. század közepére igazi manufaktúrássá vált. Magyarországon a XIX. század első felében a tőkeszegénység és a hitellehetőség hiánya miatt nem jöttek létre a technikai újdonságokat, találmányokat felhasználó igazi nagy gyárak. Olyan arányú gyáralapítási hullám, mint a fejlett nyugati országokban, csak a kiegyezés után következett. A manufaktúrából való kifejlődésre, a manufaktúrának az új gépek felhasználásával gyárrá alakítására volt példa más iparágakban (pl. a vas- és fémiparban), de a magyar textilipar a XVIII. század végén elmulasztotta, hogy az ipari forradalom vívmányainak birtokában megkezdje a gyáriparrá való átalakulást. Majdnem teljes egészében megrekedt a manufaktúra korszak színvonalán, és csak jó pár évtized múltán tudott onnan kiemelkedni. Mindössze két manufaktúrából fejlődött ki gyár: az egyik a gácsi, amely 1836-ban alakult, 1920-ban lett részvénytársaság Gácsi Gyapjúszövet és Finomposztó-gyár Rt. néven, a másik a Goldberger gyári 850 után. Az a néhány textilüzem, amely az 1840-es években keletkezett, hamarosan tönkrement. Az 1850-es évekre megszűnt a 70 éves Valeró gyár, és fejlődésképtelenek maradtak a majki, hatvani, apatini és más posztómanufaktúrák. A csekély gépi berendezés, ami egyáltalán fellelhető volt a magyar textiliparban a XIX. században, a kékfestő és színnyomó üzemekben működött. A Goldberger gyár és Spitzer Gerzson kartonnyomó gyára Óbudán viszonylag modern berendezéssel és több száz munkással dolgozott. Nyomukban járt Fellmayer Antal szegedi és Fellmayer István székesfehérvári vállalata. A textilipar kiegyezés előtti elmaradottságát magyarázza az országnak a Habsburg Birodalmon belüli helyzete. Az osztrák, majd cseh manufaktúrák, később a gyárak termékei uralkodtak a magyarországi piacon is, bőségesen kielégítették az itteni szükségletet, már ami a háziipar által kielégíthető szükségleten felül volt. A birodalom gazdaságát irányítóknak nem állt érdekükben a magyarországi textilipar - és általában a könnyűipar - felemelése. A reformkor védegyleti mozgalma éppen a textilipar haladásának segítését tűzte ki legfőbb céljául. 1845. április 13-án, a Védegylet égisze alatt létrejött „Gyáralapító Részvénytársaság" alakuló közgyűlése 50 ezer forintot szavazott meg egy gyapjúfonó gyár segélyezésére (30 ezer forintot egy vegyészeti gyárra, 20 ezer forintot egy festő gyárra). A könnyűipar fellendítésének szükségességét felismerő tervek megvalósulását a politikai események vihara elsöpörte. Már az abszolutizmus időszakában megkezdődött egy bizonyos fokú gazdasági fellendülés, a kiegyezés után pedig a „gründolási láz", amelynek során valóban kezdetét vette, csaknem évszázados késéssel a modern gépi nagyipar kialakulása. Az élelmiszeripar, a bányászat, a nehézipar és építőanyag ipar fejlődésével szemben azonban a textilipar még a XIX. század végén is inkább csak vegetált. A századfordulón a magyar textilipar a belső fogyasztásnak alig több mint 14 %-át fedezte, a gyapjúszövet termelés 10 %-át, a pamutszövet termelés pedig mindössze 3,5 %-át. A textiliparnak csak egyes speciális ágai fejlődtek a kiegyezés utáni években. Az 1868-ban alakult Első Magyar Gyapjúmosó Rt. működésébe bekapcsolódott a Kohner bankház is. A gyapjúfeldolgozás és tisztítás mellett azonban csak 1922-ben alakult meg finomposztó gyára, csak ekkor kezdett nagyobb méretekben termelni. A kékfestés és a kartonnyomás az ipar többi ágazatához képest bámulatos előrehaladást tett. Az óbudai kartonnyomók kiemelkedő szerepüket a technikai fejlesztésnek köszönhették. Goldbergerék már 1845-től az akkor legmodernebbnek számító perrotin géppel dolgoztak, 1856-ban 30 lóerős gépet helyeztek üzembe. 1875-ben újabb, modern nyomógépet vásároltak. A nyomóipar azonban a textilgyártásnak csak a befejező müveletét végezte. A közös vámterületen korlátlanul érvényesülő szabad verseny révén az osztrák textilipar akadályozta a magyar fonó- és szövőipar kibontakozását. Magyarország importjának mintegy felét tették ki a textiláruk, ezeknek 90 %-a Ausztriából jött. A kikészítő gyárak is Ausztriából szerezték be a nyersanyagot és a félkész árut. Míg Nyugat-Európában ebben a korszakban - és nem csak Angliában - egyenesen a textilipar abszolút túlsúlyáról beszélhetünk, Kelet-Európában az élelmiszeripar túlsúlyáról. A XX. század elején a magyar gyáripar termelésének 40 %-át az élelmiszeripar állította elő, a textilipar részesedése 5 % körül mozgott. A balkáni országokban az élelmezési ipar részaránya meghaladta az 50-60 %-ot, de ez sehol nem járt együtt a textilipar