Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött textil-, szőrme- és bőripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 14. Budapest, 2004)
Bevezetés
BEVEZETÉS A textil-, szőrme- és bőripari vállalatok repertóriuma három iparág államosítás előtti működése során keletkezett és fennmaradt levéltári dokumentumairól próbál képet adni, és rövid áttekintést a magyar gazdaságnak egy rendkívül heterogén területéről. Bár az egyes vállalatok egymással néha szoros kapcsolatban álltak, mindegyik e gye gy külön világ, sőt, külön szakma. Arculatát elsősorban az határozza meg, mit dolgozott fel, miből állította elő termékeit. A textil-, szőrme- és bőripar körébe sok alágazat tartozik. A bőr- és szőrmeipari üzemek durvább vagy finomabb termékeket állítottak elő, a különféle gyárakban másfajta gépek, másfajta eljárások szükségesek. A textiliparnak a ruházkodás változatosságának megfelelően még több alágazata van. A textilanyagok közös tulajdonsága, hogy belőlük szál alakítható, amely aztán fonható és szőhető. A legősibb, klasszikus fonóanyag a gyapjú: rugalmassága, rossz hővezetése, vízszívó képessége, tartóssága, megmunkálásra való engedelmessége következtében semmivel nem pótolható. A gyapjúipar nyersanyagát a hazai termelés csak részben fedezte, finomabb minőségű gyapjúszövetet importból, főleg a tengerentúlról hoztak be. Állami beavatkozás következtében 1936-1938-tól a gyapjúszükséglet felét hazai felvásárlással kellett biztosítani. A nyersanyaghiány miatt a '30-as, '40-es évektől használtak mürostot és műszálfonaíat is, 1941-től cérnázással csökkentették az élőgyapjú és műrostfelhasználást. A pótanyag feldolgozás mélypontját jelentette 1942-től a papírfonal felhasználás bevezetése. A textilipar legelterjedtebb fonóanyaga a pamut, ennek alapanyaga a gyapot. A magyar gyárak a gyapotot kizárólag külföldről, a trópusi országokból, a Szovjetunióból és az Amerikai Egyesült Államokból szerezték be, nemes valuta ellenében. Többször is történtek kísérletek a gyapottermelés meghonosítására, de ezek rendre kudarcot vallottak. (Maga Goldberger Leó is tanulmányt írt a gyapottermelés magyarországi lehetőségeiről, ami majdnem olyan tragikomikusán optimista, mint az '50-es évek magyar gyapottermelési kísérletei, de legalább nem valósult meg.) Az állam mindkét világháború idején megtiltotta a pamut feldolgozását polgári célokra, így a pamutipar is pótanyagok felhasználására kényszerült. A természetes nyersanyagok pótlására a '20-as évektől az egész világon terjedt a műszál használata. A műanyagokat azonban a hazai vegyipar nem gyártotta, a műselymet és mürostot is importból kellett beszerezni, de legalább nem a tengerentúlról, hanem Európából. Az 1944-ben alakult Magyar Viscosa Rt. műrost-termelésével sokat javított a gyárak helyzetén. A kender volt az egyetlen fonóanyag, amelyből Magyarország termelése fedezte a belföldi szükségletet, és még exportra is került. A korai időkben a kenderből csak zsineget, kötelet, ponyvát és hevedert készítettek, a '30-as, '40-es években kidolgozott új technológiákkal már finomabb árukat is. A len klasszikus fonalanyag, de a nagyobb teljesítményű gépek meghonosodásával a lent visszaszorította az olcsóbb pamut. Ezt a nyersanyagot is exportból szerezték be. A lenvászon - mint ma is - a luxuscikkek közé tartozott. A kendert és a lent ugyanabban a gyárban dolgozták fel, mivel megmunkálásuk hasonló gépeken és berendezéseken történik. A len- és kendergyárak dolgozták fel a jutát, amelyet 100 %-ban Indiából importáltak. A jutából zsákokat és csomagoló vásznakat készítettek. A szormekikészítő gyárak juh- és báránybőr mellett nemes és kevésbé értékes ún. vadbőröket is feldolgoztak (kék- és ezüstróka, nerc, mókus, pézsma, hörcsög, nyúl). Nyersanyagaikat főleg a Balkánról és Indiából szerezték be, de szorgalmazták a hazai apró vadtenyésztést is. A magyar áorgyárosok 40 országból importálták nyersanyagaikat: sózott és száraz nyersbőröket, borjú- és bivalybőröket. A széleskörű nyersanyag behozatal lebonyolítására importszervezetet létesítettek, amely londoni, New York-i és rotterdami ügynökségek közvetítésével szerezte be a bőröket. A háborúban ez a szervezet összeroppant. A textil-, szőrme- és bőriparnak szinte minden ága nyersanyagimportra szorult. Ehhez járult még a feldolgozásban használt vegyszerek, festékek, gépek és berendezések importja. A második világháború idején az iparágnak magának kellett gondoskodnia a külföldi vásárlásokhoz szükséges deviza megszerzéséről. Miközben a belföldi szükségletet sem tudta teljes mértékben ellátni, mindenáron exportra törekedett, mivel a nélkül a saját, de az egész ország külkereskedelmének egyensúlya felbomlott volna. * * * Az 1927-1928-as üzletévben Magyarország területén a textilipari ágazatban - amelybe beletartozik a kender-, len-, juta-, pamut-, cérna-, fonal-, hímző-, kötő-, szövő- és kézműipar, konfekcióüzemek, zsákipar, szőrmeipar és kereskedelem - 369 bejegyzett céget tartottak számon, a bőripari ágazatban - bőrgyárak, bőrkereskedelmi, cipőipari és cipőkereskedelmi vállalatok - 95 céget. (Ez azoknak a cégeknek a száma, amelyek részvénytársasági vagy korlátolt felelősségű társasági formában működtek.)
