Nagy Ferenc: Külügyminisztérium Levéltára (1918-1945) II. : Külügyminisztérium : Utazás- és útlevélügyi osztály : Egyéb szervek, irathagyatékok : Repertórium (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 12/2. Budapest, 2007)
II. KÜLKÉPVISELETI SZERVEK
K648 PÁRIZSI FŐKONZULÁTUS [1918-] 1941-1945 [-1947] Terjedelem: 137 raktári egység (125 csomó + 12 kötet) = 18, 50 ifm. Miután Párizsban a követség megszűnt, 1941-ben főkonzulátust állítottak fel, melynek konzuli joghatósága kiterjedt Franciaország Németország által megszállt területeire. A főkonzulátus - az ügyek nagy részét tekintve - a megszállt országrészen a megszüntetett követség működését folytatta. így olyan ügyek iratait is magába sorolta, amelyeknek keletkezése messze megelőzte a főkonzulátus felállítását, de amelyek, akár mint konkrét ügyek előzményei, akár pedig mint az intézkedéshez kívánatos elvi ügyek iratai, szükségesek voltak. Ugyanígy a főkonzulátus anyagában maradtak olyan ügyek iratai is, amelyeket 1945-től a párizsi magyar külképviselet intézett. Ezeket a követségtől átvett korábbi iratokat tárgyi rendben őrizték (II. sorozat). A főkonzulátus működése során létrejött iratokat éveken belül alapszámok rendjében rakták le (I. sorozat), és az egykorú segédkönyvek használatával kutathatók ma is. Az állag végén korábban elhelyezett 1932. évi útlevélügyek iratai a Párizsi Követség (K 95) gyűjteményébe tartoznak, azokat oda átsoroltuk. A kérőlapon az iratok keletkezésének évét, továbbá a segédkönyvekből meghatározott asz.át, ill. a tárgyi kategória tételszámát kell feltüntetni. a/ Iratok I. Alapszámok rendjében 1. csomó 1941 8-148. 2. csomó 1941 155-295 3. csomó 1941 311-454. 4. csomó 1941 456-583. 5. csomó 1941 584-749. 6. csomó 1941 759-1043. 7. csomó 1941 1044-1299. 8. csomó 1941 1302-1895. 9. csomó 1941 1904-2359. 10. csomó 1941 2367-2724. 11. csomó 1941 2729-2993. 12. csomó 1941 2994-3318. 13. csomó 1941 3349-3570. 14. csomó 1941 3573-3960. 15. csomó 1941 3961-4348. 16. csomó 1941 4349-4606. 17. csomó 1941 4608-5160. 18. csomó 1941 5162-5606. 19. csomó 1941 5624-6071. 20. csomó 1941 6081-7942. 21. csomó 1941 7951-8633. 22. csomó 1941 8649-10397. 23. csomó 1942 6-117. 24. csomó 1942 121-229. 25. csomó 1942 232-381. 26. csomó 1942 386-481. 27. csomó 1942 484-625.