Nagy Ferenc: Külügyminisztérium Levéltára (1918-1945) II. : Külügyminisztérium : Utazás- és útlevélügyi osztály : Egyéb szervek, irathagyatékok : Repertórium (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 12/2. Budapest, 2007)

BEVEZETÉS

lelhető esetenként 1945 utáni iratanyag vagy segédkönyv, elsősorban abban az eset­ben, ha az ügy előzménye 1945 előttre nyúlik vissza. A külképviseleti állagok sajátos körét alkotják az úgynevezett egyéni, jogi, vagy konzuli ügyek tételei. Ezen változatos terminológiák általában anyakönyvi, bírósági, állampolgársági, hazatérési, stb. ügyekkel kapcsolatosak. A tételek esetenként egy­mással összefüggnek, így egy tételben való eredménytelen kutatás után célszerű az egyéb, hasonló elnevezésű és tartalmú másik tételben vagy tételekben a kutatást foly­tatni. A kötet harmadik részét kisebb-tartalmi szempontból különféle-gyűjtemények al­kotják: diplomaták egyéni iratai, irathagyatékai, továbbá - ma már egyértelműen nem rekonstruálható módon a Külügyminisztériumi levéltár gyűjteményébe került ­dokumentumok, töredékes iratok. Az Országos Levéltárból 1951 és 1953 között a Munkásmozgalmi Intézetbe be­szállított, majd a jogutód Párttörténeti Intézettől (ma Politikatörténeti Intézet) vissza­kapott igen kis mennyiségű iratokat az állag végén helyeztük el, erre az adott állagbevezetőkben utaltunk. Dr.G. Vass István értékes szakmai tanácsait, valamint Erdélyi A ndrea és Oross András észrevételeit ezúttal is köszönöm. A rendezési munkákban dr. Kálniczky |László|, Iványi Domicián Péter és Sárvári Ferenc voltak segítségemre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom