Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött ásványolajfinomító vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 9. Budapest, 2003)
Bevezetés
BEVEZETÉS A XIX. század legnagyobb felfedezései közé tartozott a kőolaj, az új energiahordozó. Gyáripari feldolgozását a kutatók már az 1820-as évekre megoldották, az olajkitermelés technológiájának kidolgozására azonban még hosszú évtizedeket kellett várni, Magyarországon több mint száz évet. A „folyékony aranyat" kezdetben, amikor még többnyire felszíni előfordulásoknál jutottak hozzá, csak világításra használták. A század második felében lendült fel a kő olaj bányászat Dél-Oroszországban, Galíciában és Romániában. Magyarország területén ismertek kőolaj- és földgázlelőhelyeket, de kitermelésére akkor még nem vállalakoztak. Az olaj iránti kereslet arra késztette a vállalkozókat, hogy a szomszédos, ill. közeli országokból importálva foglalkozzanak kőolaj feldolgozással. Az első megfelelő berendezésű kisipari üzemet román kőolaj feldolgozására 1878-ban a bécsi Fanto és Társa létesítette Orsován, Brassóban és Marosvásárhelyen. 1882ben Baruch Jeremiás (budapesti bankár) Marosvásárhelyen rendezett be kisipari finomítót, majd 1890-ben megalakult a Dési Kőolajipar Rt. 12 kisüzemet szereltek fel román kőolaj, 18at pedig galíciai olaj feldolgozására. Az ipartámogatási törvények a kőolaj-feldolgozó iparnak is lendületet adtak. Amellett, hogy az állam a feldolgozókat kiemelten támogatta, törvény rendelkezett az állami felügyeletről és ellenőrzésről. Az 1882. évi XVIII. tv. kötelezte a kőolaj-feldolgozó vállalatokat készleteik rendszeres bejelentésére. Termékeiket csak kincstári részesedés befizetése után értékesíthették, nyersanyagot vámigazolással vásárolhattak külföldről. Az első finomító üzemet, amit a Fanto cég állított fel Fiúméban Kőolaj-finomítógyár Rt. néven, a Magyar Általános Hitelbank, a Creditanstalt für Handel und Gewerbe és a Rotschild Bankház finanszírozta, de a töltőállomást és a rakodót az Államvasutak ingyen felépítette, és a kikötőben szintén állami költségen épült tároló medence. 1883-ban másodikként alakult meg a Magyar Petróleumipar Rt. Freund Adolf budapesti és Naschauer Jakab bécsi tőkések kezdeményezésére. A két gyár bakui nyersanyagot dolgozott fel. 1886-ban alakult a Berg Adolf és Társa Ásványolaj-finomítógyár, 1891-től Budapesti Ásványolaj gyár Rt. néven működött. Az 1882-1900 között alapított finomítók közül 13 bizonyult életképesnek. A nyersolajból sokféle terméket állítottak elő: lepárlás után keletkezett a benzin, petróleum, gázolaj és a pakura. Utótermékként maradt az aszfalt és a szurok. A pakura lepárlásával keletkező termékek a különböző kenőolajok, paraffin, bitumen, kátrány. Újabb lepárlásokkal újabb termékeket állíthatottak elő: gépzsírok, kocsikenőcsök, gyógyászati- és növényvédelmi