Lekli Béla: Az Élelmezési Minisztérium 1951 : Az Élelmiszeripari Minisztérium 1952–1956 és a Begyűjtési Minisztérium 1952–1956 fondjainak repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 6. Budapest, 2000)
Általános bevezető
ÉLELMEZÉSI, ÉLELMISZERIPARI ÉS BEGYŰJTÉSI FONDOK REPERTÓRIUMA (1951-1956) Altalános bevezető A repertórium három fond iratait dolgozza fel: az Élelmezési Minisztériumét (1951), az Élelmiszeripari Minisztériumét (1952-1956) és a Begyűjtési Minisztériumét (1952-1956). Összekapcsolásukat formai és tartalmi okok egyaránt indokolták. A formai ok az volt, hogy mennyiségileg a három fond közül (kb. 40+50+80 ifm) egyik sem lett volna elegendő egy repertórium kiadásához. A tartalmi okok között a legfontosabb az volt, hogy a három minisztérium munkája szervesen kapcsolódott egymáshoz. Tevékenységük a mezőgazdasági termékek termeltetéséhez, begyűjtéséhez, forgalmazásához, ipari feldolgozásához kötődött. Az Élelmezési Minisztérium e nagy feladatköröket még zömmel egyedül látta el, a Begyűjtési Minisztérium és az Élelmiszeripari Minisztérium pedig már közösen, párhuzamosan. A két utóbbi szerv tevékenysége nem volt ésszerűen és következetesen megosztva, egyes szakágazatok (bor-, malom-, baromfiipar) irányítását hol az egyik, hol a másik minisztériumhoz kapcsolták. Ráadásul néhány részfeladatot még rajtuk kívüli más országos hatáskörű szervek is elláttak (Földművelésügyi Minisztérium, Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium, Könnyűipari Minisztérium, SZÖVOSZ). Bár a Földművelésügyi Minisztérium (1945-1967) tevékenysége is szervesen kötődött a fenti három szerv munkájához — annak kiinduló alapját képezte —, feladata magának a mezőgazdasági termelésnek a felügyelete, irányítása volt. Mégis rendkívül nagy terjedelménél (majdnem 1000 ifm) és sokkal tágabb időbeli határainál fogva ennek a minisztériumnak az irataiból feltétlenül önálló repertóriumot kell készíteni. A gyakorlatban a mezőgazdasági termelés és közélelmezés, élelmiszeripar irányítása csak 1967-ben, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium keretében kötődött össze. E korszak (1967-1989) iratanyaga természetesen szintén önálló repertórium alapját képezi majd. Hasonlóképpen formai és tartalmi okokból külön-külön önálló repertóriumot célszerű készíteni az elődszerveket képező Közellátásügyi Minisztérium (1945-1948) és az Országos Közellátási Hivatal (1948-1949) együttes, valamint külön a begyűjtéstől megszabadult utódszervnek, az Élelmiszeripari Minisztériumnak (1957-1967) az iratanyagából is. A repertórium iratanyagát előállító három minisztérium tevékenységét — akárcsak e korszak egész magyar gazdaságát — egyaránt jellemzi a túlzott államosítás, a tervgazdálkodás, a centralizálás szélsőséges térhódítása, a piacgazdálkodás radikális felszámolása. E minisztériumok éppen e célok elérésének voltak az agrárium területén legfőbb eszközei. Elvileg egyformának kellett volna lenni a 3 minisztérium iratkezelésének is. Hiszen ezekben az években egységesen kötelező volt a közigazgatási rendszámos (1951), illetve a csoportszámos nyilvántartás (1952-1956). A gyakorlatban — az iratkezelési szakismerettel rendelkező személyzet hiányában, valamint az iratkezelés jelentőségét lebecsülő „bürokrácia elleni harc" jelszavát követve — a három hagyományok nélküli új minisztérium közül csak a BgyM alkalmazta kb. fele arányban a csoportszámos iratkezelést. Problémát jelentett az is, hogy a csoportszámos iratkezelésnél az iktatás csoportszámonkénti iktatólapokon történt, s így, ha a kezelő félreiktatott egy iratot, azt aligha lehetett megtalálni. Meg kell azt is jegyezni, hogy bár a közigazgatási rendszámos és csoportszámos nyilvántartás az iratok tárgyi csoportosítását írta elő, a tárgykörökhöz azonban még nem kapcsolt őrzési időt, s így ezeknek az iratoknak a selejtezését is csak a külön kiadott központi selejtezési ügykörjegyzékek segítségével lehetett végezni. Ez megnehezítette a selejtezést mind a külső szerveknél, az irattárban, mind a levéltárban. A darabszintű selejtezéshez pedig — amire a félreiktatott iratok felderítése miatt is szükség lett volna — sem a szervnél, sem a levéltárban nem volt kellő kapacitás. Ezért „hígabb", kisebb levéltári értékű állagok is találhatók a repertóriumokban. Az iratok eredeti irattári állapota és a vonatkozó irattári segédletek (iktatókönyvek, mutatókönyvek, mutató-iktatókönyvek, sorszámkönyvek) többnyire megmaradtak, ahol nem, ott — kevés kivétellel — az iratok tárgyi-tematikus átrendezése segíti a kutatást. A három fond 61 állagból áll, összmennyiségük 173,89 ifm. Mindegyik minisztérium esetében csupán 3-4 szervezeti egység iratanyaga nem került levéltári őrizetbe, tehát a fondok viszonylag teljesek. Az esetek többségében az egyes állagok sem töredékesek. Vagyis értékes fondok állnak
