Kálniczky László: A Magyar Országos Levéltár Filmtárában mikrofilmen őrzött anyakönyvek katalógusa : (Tematikus konspektus) 1. kötet : Bevezető, Aba- Nyíracsád (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 4/1. Budapest, 1998)
Az anyakönyv, mint forrás
%-át kitevő parasztságnak viszont akkor erre igen ritkán még volt szüksége. A másik nehézség a nagyfokú földrajzi mobilitás (vándorlás, idénymunka, kóborlás stb.) volt, amely az 1770-es évek végén a teljes lakosság kb. 4%-át tartotta mozgásban évenként. Akkoriban az országlakók csak a saját kis szűk pátriájukat ismerték, de a párválasztás, az iskolába járás {peregrináció), a katonáskodás, a szakmai (például a céhlegények esetében), az üzleti, s a hivatalos ügyek miatti kijárás, majd a későbbiekben az idénymunka-vállalás, később pedig a világjárás (turistáskodás) is kimozdíthatta őket. Akkoriban az egyik helyről a másikra vándorlók: például a cselédek, a béresek, idénymunkások, cigányok, kóborlók, csavargók, koldusok esetében állandó mozgásuk, gyakori költözködésük sokszor zárta ki őket az anyakönyvezés lehetőségéből. Előszállás település, mely a XVIII. században még falu sem volt a szó valódi értelmében, hanem egy hatalmas nagybirtok egyik uradalmi központja, érdekes példával szolgál. Itt jóformán csak idénymunkások, béresek dolgoztak. A szegény lakosság főként a Felvidék szűkké váló falvaiból a délebbi területekre járt aratni, iparkodni, megkeresni az esztendei kenyérre valót. Alkalmi éves szerződésük általában Szent Mihály napján (szeptember 29-én) járt le, amikor sokan, ha ugyan nem valamennyien, továbbálltak. Időközben gyerekeik is születhettek, ezért itt már 1727-től keresztelési anyakönyvet is vezettek (a polgári állás rovatba később a szolgálatbeli bejegyzés került), de az is látszik, hogy itt csak kevesen haltak meg közülük. Az akkori Káposztásmegyer puszta határában települt Újpest (Újmegyer, Neupesth, ma Budapest főváros IV. kerülete), esetében a római katolikus születési anyakönyv (A 5289) bejegyzései szerint 1893. január elseje és február 28-a között összesen pontosan 150 újszülöttet kereszteltek meg. Ha a szülők (számuk maximum 300 lehet) születési, származási helyeinek bejegyzéseit, a „fíliákat" vizsgáljuk, akkor csak e két hónap alatt összesen 176 (!) települést jegyeztek be s ebből csak 7, azaz csak hét (0,023 %) bejegyzés volt „ős" újpesti. A többiek máshonnan települtek ide: elsősorban a környező településekről (Alag, Bicske, Budapest /Angyalföld, Belváros, Buda, Óbuda, Terézváros, IVIII. kerület/, Dunakeszi, Ecser, Göd puszta, Gödöllő, Jászberény, Leányfalu, Monor, Nógrád, Pomáz, Ócsa, Rákospalota, Szigetszentmiklós, Tahitótfalu, Tinnye, Vác stb.), de az akkori ország szinte valamennyi távoli égtájáról (Alsókubin /Árva vármegye, Dolnv Kubin, SZLJ, Apatin /Bács-Bodrog, JUJ. Aranyosmarót /Bars, Zlaté Moravce. SZU, Békés, Bonyhád /Tolna/, Devecser /Veszprém/, Győr, Gyula /Békés/, Kolozsvár, Clui-Napoca. RO./, Kőszeg /Vas/, Losonc /Nógrád, Luóenec, SZU, Lovrin /Torontál, RO ./, Mád /Zemlén/, Malacka /Pozsony, Malacky, SZU, Nagykikinda (Torontál, Kikinda, JU), Nagysáró /Hont, Vetky Sárié, SZU, Oszlány /Bars, Oslany, SZU, Sátoraljaújhely /Zemplén/, Szolnok /Külső-Szolnok/, Tata /Komárom/, Trencsén I Trenöin, SZL./, Vágsellye /Nyitra, Safa, SZU, Verespatak /Alsó-Fehér, Rosina Montaná, ROI, Zsolna /Trencsén, Zilina, SZU stb.) is, valamint az OsztrákMagyar Monarchia környező tartományaiból: Galíciából, Csehországból, Morvaországból, AlsóAusztriából, Stájerországból, Krajnából, illetve Triesztből (ma: Trieste . Olaszország), sőt Olaszországból (Riya) is érkeztek. Ennek az a magyarázata, hogy a település csak 1831-től kezdett óriási tempóban fejlődni: 1850-ben 1709, 1880-ban 11 668, a fenti időpontban 1893-ban már 23 521, a századfordulóra 41 858 lakosa lett, jelenleg (1995) már 108 453-an élnek itt. Az anyakönyvezés Újpesten az izraelitáknál 1851-ben, katolikusoknál 1870-ben, az evangélikusoknál és a reformátusoknál csak 1874-ben kezdődött meg. Az anyakönyvezésből történő kimaradás veszélye nemcsak a társadalom alsóbb rétegeit érinthette, hanem az ellenkező végletekben, a főnemesek esetében is megnyilvánult. Köztudomású, hogy I. Ferenc József és Erzsébet királyné negyedik gyermeke, Mária Valéria 1868. április. 22-én a budai várban született. Ő volt az első, aki 328 év (János Zsigmond) után a hatalmon lévő uralkodó utódaként magyar földön született, ennek köszönhette a 'magyar gyermek' melléknevét. Ő sem szerepel a budavári születési anyakönyvben. További nehézségeket okozott, hogy akkoriban a szerzetesrendek (ordines religiosi) - főképpen a városokban - lelkipásztori jogokat is gyakorolhattak. Ez a jelenség már a hódoltság alatt is megnyilvánult, a törökök kiűzése után az újonnan megtelepülő falusiak templomukat anélkül építették meg, hogy papjuk lett volna. Amíg a papjuk meg nem érkezett, a közelebbi-távolabbi rendházból a szerzetes barátok látták el a lelkipásztori teendőket is, látogatták meg időről időre a falut, és vezették az anyakönyveket ottlétük idején (lásd például Piliscsév (Civ), Piliscsaba Tschawa, Őaba), Szigetvár stb. esetét). Ez a jelenség az akkori esztergomi érseket arra a rendkívüli lépésre indította, hogy a keresztszülők, vagy ha azok elhaltak, egyszerű tanúk aláírásával ellátott bizonyítvány is szolgálhatott a keresztlevél pótlásaként. A protestáns prédikátorok is kijártak a falvakba, ahol kereszteltek, eskettek és temettek, s ezzel a katolikus papok stóláját csökkentették 27 . 27 Marczali Henrik: Magyarország története a szatmári békétől a bécsi congresszusig. (1771-1815). 116.
