Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)

NAPIRENDI JEGYZÉKEK

Kádár János interjúja a Novoje Vremja részére. Szóbeli bejelentések: — Berecz János tájékoztatója a Csongrád megyei pártvégrehajtó bizottságnak a Tiszatáj folyóirattal kapcsolatos határozatáról, valamint az írószövetség választmányának üléséről. — Horváth István tanévnyitó beszédének közlése a Pártélet című folyóiratban. — „Az 1987. évi népgazdasági terv kidolgozásának irányelvei" című téma napirendre tűzése a PB ülésén. — Lázár György tájékoztatója Lengyelország miniszterelnökének látogatásáról; utazása az NDK- ba; találkozása Dánia külügyminiszterév. — Hámori Csaba látogatása Bulgáriában. — Maróthy László konzultációs előadása a tatai KISZ-vezetőképző iskolán.; részvétele a Brnoi Vásáron. — Részvétel a szocialista országok pártjai első titkárainak, illetve főtitkárainak munkatalálkozóján. — Részvétel a bolgár szocialista forradalom győzelmének 42. évfordulója alkalmából a Bulgária követségén adott fogadáson. — Parlamenti küldöttség látogatása az NSZK-ban. — Havasi Ferenc találkozása a szocialista világrendszer gazdaságával foglalkozó szovjet intézet Magyarországon üdülő igazgatójával. — Horváth István és Czinege Lajos találkozása a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének vezérkari főnökével. — Horváth István találkozása az SZKP KB Adminisztratív Osztályának küldöttségével; látogatása küldöttség tagjaként Szíriában. — A Népszabadság interjú kérése az NSZK Magyarországra látogató államfőjétől. — Borbély Gábor részvétele a L'Humanite fesztiválján. Szeptember 16. (288. f. 5/978. ő. e.) 1. A népgazdaság fejlődése, az 1987. évi népgazdasági terv és az állami költségvetés kidolgozása. 2. Különfélék: — Az évi rendes szabadság kiadásának rendje. — Óvári Miklós cikke a Kommunyiszt című szovjet folyóirat részére. — Berecz János interjúja az UPI részére. — Lengyelország miniszterelnökének látogatásáról készült jelentés tudomásul vétele. — Szóbeli bejelentések: — Szabó István részvétele a HNF Országos Tanácsa Elnökségének ülésén. — Havasi Ferenc tájékoztatója a KGST egyesített villamosrendszerében bekövetkezett meghibásodásról. — Lázár György tájékoztatója az NDK-ban tett látogatásáról; találkozása az indiai hadsereg^ fvezéTlcán főnökével. — A Szövetkezetek Országos Tanácsa és a minisztertanács képviselőinek találkozója. — Losonczi Pál tájékoztatója finnországi útjáról. — Óvári Miklós látogatása Baranya megyében; részvétele a Budapesti Nemzetközi Vásár ünnepélyes megnyitásán. — Grósz Károly tájékoztatója kubai megbeszéléseiről. — Hámori Csaba részvétele a Fegyveres Erők Napja alkalmából tartott parlamenti ünnepségen, valamint a fegyveres fiatalok pákozdi országos találkozóján. Szeptember 23. (288. f. 5/979. ő. e.) 1. A gazdasági építőmunka hatékonyságának fokozása, a politikai és társadalmi feltételek javítása. 2. A PB és a Titkárság tagjainak, a KEB elnökének 1986 negyedik negyedévi látogatási programja. 3. Személyi javaslatok. (A szövetkezetek kongreszusaival összefüggésben a fő tiszségviselőkre vonatkozó jaaslatok: Szabó István, Eleki János, Lehoczky Mihály, Poden Gyula, Köveskúti Lajos,

Next

/
Oldalképek
Tartalom