Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
Március 27. (288. f. 5/906. ő. e.) 1. Az MSZMP XIII. kongresszusának összehívása, szervezeti és ügyrendi kérdései, előkészítése. 2. A Gabcikovo-Nagymaros vízlépcsőrendszer tudományosan vitatott kérdései. 3. A Kossuth- és Állami Díjak odaítélési rendszerének továbbfejlesztése. 4. Az MTA 1984. évi közgyűlésének előkészítése. 5. A felszabadítás 40. évfordulója alkalmából adományon kitüntetések; a párttagságuk 40. évfordulóját ünneplők köszöntése. 6. Személyi javaslatok. (Frank Ferenc, Háry Béla, Somodi Gyula, Papp Dezső, Szépvölgyi Zoltán, Lombos Ferenc, Kiss Dezső, Varga György, Vincze József; a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének kitüntetése; beszélgetések a budapesti, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkáraival területük káderhelyzetéről) 7. Különfélék: — Bettino Craxi, Olaszország miniszterelnökének fogadása. — Kádár János franciaországi látogatása. — Megemlékezés a finn „Kalevala" első megjelenésének 150. évfordulójáról. — Óvári Miklós szovjetunióbeli látogatása. — A párt képviseletében külföldre utazó személyek előzetes egyeztetésének rendje. — Szűrös Mátyás spanyolországi látogatása. — Szóbeli bejelentések: — Havasi Ferenc részvétele a tatabányai Sztráda Áruház megnyitásán, valamint a székesfehérvári Könnyűfémműben megvalósult nagyberuházás avatási ünnepségén. — Személyi kérdés. (Szabó István) — A műszakpótlék és a melegüzemi pótlék felemelése. — Lázár György tájékoztatója az NDK miniszterelnökének magyarországi látogatásáról; részvétele a Kiváló- és Érdemes Művész kitüntetések átadási ünnepségén; fogadása a KGST tervezési és együttműködési bizottságának budapesti ülésén résztvevők tiszteletére. — Az ellenőrzési tevékenység javításával, a felelősségrevonás szigorításával foglalkozó határozat megjelentetése az Agitprop. Osztály bizalmas tájékoztatójában. — Gyenes András látogatása Csongrád megyében. — Aczél György részvétele a Kiváló- és Érdemes Művész kitüntetések átadási ünnepségén, valamint a művészeti középdíjak átadási ünnepségén; látogatása Finnországban. — Sarlós István részvétele a Közgazdaságtudományi Egyetem KISZ küldöttértekezletén és pártaktíva ülésén, továbbá a Kiváló- és Érdemes Művész kitüntetések, valamint a művészeti középdíjak átadási ünnepségén; megnyitó beszéde a Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen; felszólalása a Parlament ülésszakán. — Méhes Lajos képviselői munkája a XIV. kerületben; részvétele a Csongrád és a Veszprém Megyei Pártbizottság ülésén. — Havasi Ferenc és Lázár György találkozása a KGST tervezési és együttműködési bizottságának budapesti ülésén részt vevőkkel, Kádár János találkozása a küldöttségek vezetőivel. — Kádár János részvétele az Elnöki Tanács ülésén; Vietnam távozó nagykövetének búcsúlátogatása Kádár Jánosnál. Április 10. (288. f. 5/907.Ő. e.) 1. A VII. ötéves népgazdasági terv gazdaságpolitikai elvei. 2. Személyi javaslatok. (Nagy Gábor, Györké József) 3. Különfélék: — Andrej Gromikonak, a Szovjetunió miniszterelnök-helyettesének látogatása Magyarországon. — Részvétel a PTO-s KB-titkárok szófiai értekezletén. — A VSZ Külügyminiszteri Bizottságának ülése. — Megemlékezés Afganisztán és Csehszlovákia nemzeti ünnepéről. — A magyar-bajor kulturális kerekasztal-konferencia budapesti megrendezése.