Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)

NAPIRENDI JEGYZÉKEK

4. Különfélék: — A párt- és az állami központi vezető szervek következő üléseinek nepirendi pontjai. — A Politikai Főiskola, a Társadalomtudományi Intézet és a Párttörténeti Intézet közötti kapcsolat. — Szóbeli bejelentések. — Személyi ügyek. (Szál József, Baloghné Kutrucz Gizella, Nagy Tamás, ifj. Rajk László) — A politikai egyeztető tárgyalásokon való részvételi igények. — A szerveződő pártok helyiség-igényei. — Csehszlovákia és Szerbia miniszterelnökének látogatása. — Feljegyzés katonai kérdésekről a párt elnökének és főtitkárának moszkvai látogatásához. — A KB soron következő ülésének előkészítése. — Munkacsoport létrehozása a májusi pártértekezlet óta eltelt időszak és a belpolitikai helyzet értékelésére. — A Rádió és a Televízió pártszervezeteinek lakóterületre való kivonulása. — Nyers Rezső és Grósz Károly találkozása értelmiségiekkel a KB székházában; továbbá Giancarlo Pajettával, az Olasz KP Garanciális Bizottságának elnökével. — Grósz Károly konzultációi a KB apparátusának csökkentéséről. — A külföldi újságok megrendelésének csökkentése. — Fejti György részvétele a Zala megyei pártértekezleten. — A megyei első titkárok értekezlete. — A Párttörténeti Intézet kérése 1963 előtti iratokba való betekintésre. — Külföldi kiadók ajánlata a Magyarország című folyóiratban megjelent Kádár János visszaemlékezésnek a megvételére. Július 31. (288. f. 59/4. ő. e.) 1. Kötetlen beszélgetés a programnyilatkozat-készítő bizottság vezetőivel. 2. Módosítások a párt belső életével kapcsolatban (A BM nyilvántartásban szereplő párttagok ügye; lemondás a pártalkalmazottak és a pártszervezetek működési költségeinek nem párt költségvetésből történő finanszírozásáról; az ágazati pártbizottságok fenntartásának indokoltsága; a pártból való törlési határozat jóváhagyása) 3. A felszabadulás előtti párttagság elismerésének módosítása. 4. Személyi javaslatok. (Káinoki Kiss Sándor, Doros Béla, Nagy Miklós) 5. Különfélék: — A párt- és az állami központi vezető szervek következő üléseinek napirendi pontjai. — Venezuela és Angola elnökének magyarországi látogatása. — Szóbeli bejelentések: — Személyi ügy. (Devcsics Miklós) — Nyers Rezső és Grósz Károly beszélgetése az újonnan megválasztott Zala megyei pártválasztmánnyal — A KB-tagokhoz érkező levelek kezelése. — Köveskuti Lajos javaslata a pártapparátus tagjainak elhelyezéséről. — TájékoztatóJuscsák György KB-tag javaslatára a párt gazdasági helyzetéről. — Kádár Jánosné kezdeményezése „Kádár János alapítvány" létrehozására. — Személyi ügy. (Karvalits Ferenc) — Vizsgálat a pártnál működő futárszolgálat helyzetéről. — A HNF programtervezetének véleményezése. — A magyar regionális és együttműködési kezdeményezés előkészítése. — A nemzeti megbékélés napjával kapcsolatos javaslat beterjesztése a PIB-hez. Augusztus 14. (288. f. 59/5. ő. e.) 1. Állásfoglalás az 1968-as csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban. 2. Személyi javaslatok. (Keresztury Dezső, Farkas Gyula, Szentes Tamás) 3. Különfélék:

Next

/
Oldalképek
Tartalom