Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)

NAPIRENDI JEGYZÉKEK

Fejti György látogatása Lengyelországban. Kádár János találkozása Kuba távozó, valamint Korea új nagykövetétel, továbbá Armand Hammer amerikai üzletemberrel; tájékoztatója Kim Ir Szen látogatásának előkészítéséről és a KGST felső szintű gazdasági tanácskozásának előkészületeiről. Június 19. (288. f. 5/913-914. ő. e.) 1. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság párt és állami küldöttségének látogatása. 2. A KGST felső szintű gazdasági értekezlete. 3. A népgazdaság fejlesztésének év eleji tapasztalatai. 4. Az új földjogi kódex irányelvei. 5. A PB és a Titkárság tagjainak, a KEB elnökének 1984 harmadik negyedévi látogatási programja. 6. Személyi javaslatok. (Petrák Ferenc, Csikós Pál, Juhász Ottó, Sali Ferenc, Darvasi István, Bajnok Zsolt, Bányász Rezső, Kővári Péter, Horváth István, Sebestyén Jenő, Pullai Árpád, Urbán Lajos, Ábrahám Kálmán, Somogyi László, Szekér Gyula, Pál Lénárd, Gonda György, Csikós Nagy Béla, Olajos József, Szikszay Béla, Rácz László) 7. Különfélék: — A Kubai KP KB titkárának fogadása. — A Libanoni KP főtitkárának fogadása. — Megemlékezés a mongol népi forradalom győzelmének, valamint a Moncada laktanya megtámadásának évfordulójáról. — A Nemzetözi Automatizálási Szövetség Budapesten rendezett világkongresszus fővédnöki tisztének elvállalása. — Kun Béla Emlékbizottság létrehozása. — Szűrös Mátyás látogatása Szovjetunióban. — A KISZ KB következő ülésének összehívása. — Tauber László adománya a Nemzeti Színház felépítéséhez; társadalmi gyűjtési akció indítása. — A PB és a Titkárság tagjainak, a KB osztályvezetőinek 1984 harmadik negyedévi ügyeleti beosztása. — Nicaragua párt- és kormányküldöttségének látogatása Magyarországon. — Szóbeli bejelentések: — A VII. Fogathajtó Világbajnokság magyarországi megrendezése. — Lázár György megbeszélései Helmut Kohllal, az NSZK kancellárjával; látogatása Zala megyében. — Willi Stophnak, az NDK miniszterelnökének köszöntése 70. születésnapján. — Óvári Miklós tájékoztatója Enrico Berlinguer temetéséről. — 150 amerikai hallgató képzése a budapesti egyetemeken. — Aczél György látogatása az I. kerületben; részvétele a Budapesti Pártbizottság ülésén. — A KB soron következő ülése. — Németh Károly részvétele a Békés Megyei Pártbizottság ülésén. — Maróthy László látogatása Borsod megyében. — Az Országgyűlés júliusi ülésszakának előkészítése. — Korom Mihály látogatása Zánkán, az úttörő olimpiai játékokon. — A társadalombiztosítás területén tevékenykedők aktívaértekezlete. — Méhes Lajos látogatása a VIII. kerületben. — Kádár János találkozása az Amerikai Egyesült Államok Jegybankja Kormányzó Tanácsának elnökével. — Magyar párt- és kormányküldöttség meghívása Romániába a felszabadulás 40. évfordulója alkalmából. — Románia ésMongólia nagykövetének búcsúlátogatása. — Szűrös Mátyás látogatása Pest megyében. — Kádár János részvétele az Országgyűlés ülésszakán; találkozása Ábrahám Kálmánnal és Háry Bélával, valamint Helmut Kohllal, az NSZK kancellárjával, továbbá Nicaragua párt- és kormányküldöttségével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom