Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei III. 1971–1980 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/3. Budapest, 2000)

NAPIRENDI JEGYZÉKEK

Nagy Tamás Sebestyén János Szabó József Szabó Kálmán Szekér Gyula Szübereky Jenő Szita János Vincze Imre Zala Júlia az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főosztályvezetője, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság első elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Főiskolájának rektorhelyettese, a Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, KB tag, a nehézipari miniszter első helyettese, igazságügyi miniszterhelyettes, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, a Gazdaságkutató Intézet igazgatója. A Munkaközösség elnöke Nyers Rezső, a KB és a PB tagja, a KB titkára volt. A KB 1974. március 19-20-i ülésén Nyers Rezsőt felmentette és Németh Károlyt bízta meg a Közgazdasági Munkaközösség vezetésével. (Nyers Rezső tagja maradt a munkaközösségnek.) 1975. április 8-án a PB — a KB megbízásából — a Közgazdasági Munkaközösség létszámát 35 főben határozta meg a következő személyi Összetétellel: (Az új tagokat *-gal jelöltük.) Elnök: Németh Károly a KB és a PB tagja, a KB titkára, Titkár: Káplár József a KB Gazdaságpolitikai Osztályának helyettes vezetője, Tagok: Baczoni Jenő államtitkár, Külkereskedelmi Minisztérium, Tagok: Bálint József államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, KB tag, Bognár József a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója, Buda István államtitkár, Munkaügyi Minisztérium, Buza Márton a Szakszervezeti Elméleti Kutató Intézet igazgatója, Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, Erdős Péter az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos tanácsadója, Földes István a Népszabadság szerkesztője, Friss István az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos tanácsadója, KB tag, Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára, Hetényi István államtitkár, Országos Tervhivatal, Hoch Róbert az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos csoportvezetője, Horváth László a TAURUS Gumiipari Vállalat vezérigazgatója, KB tag, Kazareczky Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Keserű János az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója, Komócsin Mihály* a Csongrád megyei Pártbizottság első titkára, Kovács Gyula* külkereskedelmi miniszterhelyettes, Lakos Sándor a KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Megyeri Endre a Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető tanára, Molnár Endre a Budapesti Pártbizottság titkára, Nagy Tamás az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgató-helyettese, Nyers Rezső az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, KB tag, Nyilas József* a Közgazdaságtudományi Egyetem professzora, Sebestyén János az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese, Sághy Vilmos* államtitkár, Belkereskedelmi Minisztérium, Szabó József az KB Politikai Főiskolája rektorhelyettese, Szabó Kálmán a Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Szübereky Jenő igazságügyminiszter-helyettes, Szita János a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője, Vincze Imre pénzügyminiszter-helyettes, Zala Júlia a Gazdaságkutató Intézet igazgatója, Zsarnóczai Sándor* a Közgazdasági Szemle főszerkesztője. Az 1971-1975 közötti időszakban és az 1977-ben végzett munkáról tanúskodó dokumentumot nem találtunk a levéltárban őrzött iratanyagban. Csupán a GPB 1973. november 26-i ülésén, a „Különfélék" között elhangzottak utalnak arra, hogy működött ez a munkaközösség, miszerint a Közgazdasági Munkaközösség 1974. I. félévi munkatervében két téma megvitatása szerepelt: „1. A fogyasztási struktúra távlati fejlesztésének kérdései. 2. Az értékarányos árrendszer néhány elvi kérdése." Az 1976-ban tartott ülések anyaga a Gazdaságpolitikai Osztály iratanyagával együtt került levéltárba, míg az 1978-1980. évi ülésanyagok már önálló irategyüttesként kerültek levéltári megőrzésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom