Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei III. 1971–1980 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/3. Budapest, 2000)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
Január 11. (288. f. 5/709. ő. e.) 1. A külkereskedelmi képviseletek száma és létszáma. 2. A Magyar Nők Országos Tanácsának konferenciája. 3. A politikai évfordulók 1977. első félévi megünneplése. 4. Személyi javaslatok. (Erdei Lászlóné, Bezensek Antalné, Bezselics Jánosné, Csapó Andrásné, Forrai Fábián, Halász Istvánné, Ombódi Ferenc, Rinkovics Jenő, Szegedi Emil, Tóth Lajos, Mezei András, Ferencsik János, Papp Dezső, Tárcsái Tibor, Kovács Jenő, Kovács Gyuláné, Tatai Károly) 5. Különfélék: — A jugoszláv külügyminiszter fogadása. — Cikk a Szovjetunióban megjelenő „Állam és Jog " című folyóirat részére a magyar államról. — Az állami földek tartós használatba adásának néhány kérdése. — A megyei első titkárok és a KB osztályvezetői értekezleteinek napirendjei. — A berlini pártbizottság küldöttségének fogadása. — Magyar parlamenti küldöttség utazása Lengyelországba. — A Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) kongresszusán történő részvétel. — A Vietnami KP IV. kongresszusáról, valamint Lázár György romániai látogatásáról készült jelentések tudomásulvétele. — A Társadalmi Szemle munkatársai létszámának felemelése. — Szóbeli bejelentések: — Borbély Sándor konzultációja a Népszabadság pártrovatának munkatársai részére, látogatása Fejér megyében. — Z. N. Nurijevnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének magyarországi látogatása. — Apró Antal részvétele a szegedi pártbizottság ülésén, majd találkozója a Görög Centrum-unio küldöttségével. — Aczél György látogatása Kecskeméten, beszélgetése Rónai Rudolffal. — Az MNB tárgyalása egy nyugatnémet bank által vezetett nemzetközi bankkonzorciummal hitel felvételéről. — A központi árintézkedésekről adott tájékoztatók tapasztalatai. — Pártküldöttség utazása az NDK-ba. — Győri Imre találkozása a Görög Centrum-unió és az Algériai Népi Elcsapat Pártjának küldöttségével; előadása a külföld irányába dolgozó intézmények kommunistáinak aktíva-ülésén; részvétele az Atheneum Nyomda rekonstrukciójának átadási ünnepségén. — Kulikov hadseregtábornoknak a VSZ Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnokává történő kinevezése. Január 25. (288. f. 5/710. ő. e.) 1. A kommunista és munkáspártok külügyi és ideológiai titkáraival egyeztetett közös feladatok végrehajtása. 2. A gazdasági szerkezet korszerűsítésének irányai, követelményei, módszerei, társadalmi-gazdasági hatásai. 3. Személyi javaslatok. (Fazekas László, Tóth Imre, Török Mihály, Nagy Sándor) 4. Különfélék: — Kádár János olaszországi utazása. — Diplomáciai kapcsolatok felvétele Spanyolországgal. — II. Margit dán királynő meghívása. — A török köztársasági elnök meghívása. — A KISZ KB soron következő ülésének összehívása. — A Giorgio Napolitanoval folytatott megbeszélésekről, valamint az Algériai Szocialista Élcsapat Pártja küldöttségének látogatásáról készült jelentések tudomásulvétele. — Személyi ügy. (Gerő Ernő) — Szóbeli bejelentések: — Lázár György fogadása a mali és a jugoszláv külügyminiszter részére. — Tájékoztató a „Charta'77" támogatásáról. — Óvári Miklós látogatása Tolna megyében.