Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

BEFEJEZÉS

nagyság volt, a szorosság mintegy kétszerezi az űrmértékekét. Együttesen tekintve a helyzetet pedig csak azt állapíthatom meg, amit az előző kötetben, s ebben is többször mondottam: eleink mindent meg tudtak mérni, amit csak akartak, szinte minden köznapi nagyságra volt mértékük. Az integrálódás öntörvényszerűen a 18. sz.-ban már észrevehetően halad, de a központi hatalom egységesítő törekvése eredménytelen maradt mindaddig, amíg az általános természettudományos ismeret fejlődésével ki nem alakul a társaidami igény az integrálódásra. Ez természetesen nem hazai, hanem európaközi jelenség, a megoldás is kívülről jön: a méterrendszerrel, s mi, ha kissé késve, de nem elkésve csatlakozunk hozzá a 19. sz. második felében, lényegében akkor, amikor az alakuló létformánknak erre már határozott igénye volt. 7.3 MÉRÉS A mérés a mérték használata. A kötetben tárgyalt mértékek kezelésével a mérő embernek, amennyiben számolni tudott, technikailag kevés problémája volt az egész korszakban, még a gyermek is megtanulhatta azt (kivéve a köbmértékeket). És mégis mennyi probléma volt, és valamennyit az okozta, hogy az ember túlságosan is jól ismerte és kezelte a mértékeket. Hamis mérték és hamis mérés — szinte egyidős a mértékekkel és a méréssel. A mérésügynek állandó törekvése volt a hamisság megakadályozása, és lényegében ezt a célt kívánta elérni a központi hatalom is, amikor a mértékeket egységesíteni törekedett. Hazánkban is, már a 15. sz. elejétől kezdve törvények, rendeletek, központi, kormányhatósági, földesúri rendelkezések törekedtek egységes, igaz mértékek igaz használtatására. A kötetben tárgyalt mértékek közül azonban csak az űr- és súlymértékekkel törődtek így. Jelentősebb akkor lett e ténykedés, amikor a 18. sz. elején a helytartótanács kapta meg ez ügynek a gondját. Több területen is tevékenykedett. Többször is megvizsgáltatta a törvényes pozsonyi mértékeket, azokról etalonokat készíttetett a törvényhatóságok számára, s azok használatát ellenőriztette. Mértékvizsgálati módszert dolgozott ki, s a 19. sz. elejétől mértékhitelesítő intézetek létrehozásán fáradozott, de ezeket csak az abszolutizmus idejében sikerült országosan megszervezni. A legfőbb gond természetesen az egységesítés volt. A 15. sz.-i törvény előírta budai rendszer országos terjedését megállította a török hódítás. Utódául a törvényhozás a 17. sz. derekán a pozsonyi rendszert állította. A 18. sz. közepétől ennek alkalmazását szorgalmazta a helytartótanács. Nehezített a helyzetet azonban a bécsi rendszer léte. Részint a bécsi udvar „egységesítő" törekvése, részint a kereskedelem terjesztette ezt. A pozsonyi rendszer mellett azonban a 17. sz.-tól kezdve törvényesen állt az erdélyi, majd a horvát rendszer is, s a politikai helyzet nem kedvezett az egységesítésnek. A 19. sz. elején is ez a négy rendszer él az országban. A bécsi rendszer, gyakorlatilag is egyszerűbb lévén, a kereskedelem hatására kényszerítés nélkül is terjedt, s az abszolutizmus parancsszava viszonylag könnyen