Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

lalkoztak, a térfogat és a darabmérték „öntörvényű" maradt. 34 törvény és a legfontosabbak közül 68 központi, 145 törvényhatósági rendelkezés, 14 földesúri és 4 céhes intézkedés próbálta e célt valósítani. A szervezet eleinte kezdetleges. A városoknál a bíró vagy az egyik esküdt, majd a mázsamester, illetve a vásárbíró intézi az ügyet, a 16. sz.-ban megjelenik a mértékhitelesítő' és az akolómester. A megyéknél az alispán és a szolgabírák feladata. Az ügy országos gazdát csak a 18. sz. elején kap a helytartótanácsban, s ez intézi a mértékhitelesítő intézetek 19. sz. közepei megszervezéséig. A mértékegység megállapítás, az etalonizálás dolgával a törvényhozás és a törvényhatóságok a 15. sz.-tól rendszeresen foglalkoztak. A mértékegység vizsgálatra azonban csak a 18. sz. közepétől kezdve került sor. A helytartótanács, aztán a gubernium többször is megvizsgáltatta az előírt etalonokat, megállapítja a nagyságukat, a bécsi mértékhez való viszonyukat, s ennek során mértékhitelesítési utasításokat dolgoztat ki, amelyek a 19. sz. közepére egyre pontosabbak, szakszerűbbek lesznek, mérték, illetve mérőeszközfajtánként pontosan meghatározzák a követendő eljárást. Az igaznak talált mértékeket hitelesítették az ellenőrzéssel megbízott személyek. A jel általában címer volt. A fa eszközbe belesütötték, a fémbe beleütötték a jelet. A mértékegységesítés a mérésügy intézőinek legfőbb feladata, s egyúttal legnagyobb gondja volt. Öt rendszer váltó, illetve párhuzamos létén keresztül érvényesül ez. A budai rendszer a 16. sz. elején indul útjára, de a török hódítás megállítja a haladását. A 16. sz.-tól az erdélyi, a 17. sz.-tól a horvát rendszer próbálkozik a maga területén, a 17. sz. közepétől pedig a pozsonyi rendszer kezd országosan érvényesülni, hogy aztán az abszolutizmus idejére a bécsi rendszer integráljon országosan, de csak ideiglenesen, mert a mértékegységesítés feladatát csak az 1874:8. tc. elrendelt méterrendszer oldja meg véglegesen és nemzetközi szinten. A mértékellenőrzést a törvényhatóságok végezték, a 18. sz. közepétől kezdve a helytartótanács koordinálásával. Általában negyedévenként, illetve vásárnapokon végezték ezt a munkát, angyobb városainkban azonban hetente is szükséges lehetett ez. A hamis mérték használóját és az „igaztalan" mérőt megbüntették. Általában pénzbírság, áruelkobzás volt a büntetés. Mérésügyünk megismert képe természetesen csak vázlatos, de így is egyértelműen megmutatta, hogy az általános fejlődésünkkel együtt alakult, s egyúttal alakította is azt. A kezdeti zárt világ fokozatosan tágul, s vele a differenciáltság integrálódik. Az egységes mértékrendszer, a finomabb mérés igénye rendkívül lassan alakul ki. S ez önmagában is igazolja azt, amit e szemle is, és amit indításul mondottam: a természettudományos, fizikai, geometriai, matematikai, technikai ismeretnek kell előbb kifejlődnie, hogy az igény is kialakulhasson, s a mérésügy is fejlődhessen. E területen is elmaradtunk az európai fejlődéstől, sőt Ausztriától is. Nem véletlen, hogy a mérésügyben előttünk járt Ausztria, hogy fejlettebb mértékrendszere volt, hogy egyazon startból egyenlő esélyek mellett is 3 évvel megelőzött a méterrend-