Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

A tárolás helyére a 16. sz.-ig kevés konkrét adatunk van. Buda és a nyúlszigeti apácák 1394. évi peréből tudjuk, hogy az apácáknak Budán lévő vámházában őrizték a mérlegüket, s panaszkodtak, hogy a polgárok otthon is tartanak mérleget.

154 Buda 1403—39. évi jogkönyve kötelezi a városi mérleg használatát (ld. 2.42.22), nagyon valószínű, hogy ez a mérleg a városházán volt, a többi mértékkel együtt, ahogyan Sopronnál látjuk 1532-ben.

155 Ez lehetett a helyzet más városoknál is, hiszen az nyilvánvaló, hogy az ellenőrzést végzők, elsősorban a piacellenőrök (ld. 2.46) keze ügyében kellett legyen az etalon. Módosulhatott a helyzet akkor, amikor a város megépítette a mérleg- vagy mérőházat, mint pl. Lőcse 1516-ban, s tudjuk, hogy a piac közepére épült, 125 Ft-ba került, s a többi mértékeket is ott tartották.

156 A földesúr a használat helyén tartotta a mértéket, ez nyilvánvaló. Közülük elsőnek a malmot említeném, s bizonyos, hogy kezdettől fogva egyik őrző helye a gabonamértékeknek. Mint ahogyan az a bormértékeknek a szőlőhegy, illetve a hegymester, a hegyvám okán. Az udvarháznál már többfelé tarthatták az mértékeket. Az egyik hely a sütőház, ahogyan Nádasdiéknál Kanizsán volt 1549-ben,

157 a bormérték pedig a pincében volt, ahogyan náluk Újvárott 1590-ben.

158 A 16. sz.tól sűrűsödő leltárak általában e két helyen sorolják a mértékeket, de találkozunk vele a gabonás házban, a sörfőző házban, konyhában, kamrában, aztán a kulcsárnál, udvarbírónál, tiszttartónál, a földesúri intézkedések a 17. sz. elejétől utalnak erre (ld. 2.42.23). A 18. sz.-tól kezdve aztán már bőbeszédűbbek a források. Az előző kötetben már foglalkoztam e témarésszel,

159 most csupán összefoglalom a mondottakat, természetesen a szükséges kiegészítésekkel. Kezdjük az ország mértékeivel, vagyis a pozsonyi etalonokkal. Elődjeikről, a budai etalonokról ugyanis csak annyit tudunk, hogy Budáról a török elől északra menekítették azokat, s 1591-ben Nagyszombatban voltak,

160 aztán nyomuk vész. A pozsonyi etalonokat Pozsony város tanácsházán őrizték (utalások szerint a 16. sz. óta). Mikor aztán a helytartótanács Budára költözött, a pozsonyi etalonokról 1798—99-ben hiteles másolatokat csináltatott, s ezek lettek az alapmértékek. A helytartótanácson az exactoratus (számvevőszék) kezelte. Az abszolutizmus bécsi mértékeinek etalonjai a bécsi mértékhitelesítő intézetnél voltak, ezek hiteles másolatai pedig a pesti mértékhitelesítő intézetnél, s ezek voltak a használati alapmértékek. A méterrendszer bevezetése után pedig az új etalonokat: a platina méterrudat és kilogrammot az Országos Levéltárban helyezték el, hitelesített másolataikat a központi mértékhitelesítő bizottság tartotta, mint gyakorlati alapmértékeket, s ugyancsak itt tárolt az egyéb mérőeszköz prototípusa is. A törvényhatóságok etalonjaikat általában a székházukban tartották. A megyék többnyire a levéltárban vagy a perceptornál (pénztárosnál) őrizték, de másolatuk megvolt minden járás szolgabírájánál is, nyilván otthonában tartotta. A városoknál már többfelé is lehetett. Nagybányán pl. 1765-ben a városházán csak a hossz-, a bor- és a gabonamérték tárolt, a mérleg, a súly, az egyéb mértéke pedig a „Sós Boltban".

161 Debrecenben 1785-ben a gabonamértéketalon a piacfelügyelőnél, a bormértéké a borfelügyelőnél, a mérleg és a súly a sóhivatalban,

162 1798-ban