Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
amelyet felfüggesztenek vagy alátámasztanak. Itt van a karra erősített nyelv, amelyik az egyensúlyi helyzetet mutatja. A karok végén függnek a serpenyők a teher, illetve a súly elhelyezésére. A teher számára azonban alkalmazhattak serpenyő helyett horgot is. E mérleghez súlysorozat szükséges, a gyakorlat által kialakított, fokozatosan növekvő súlyegységekkel. Az egyenlőtlen-karú mérlegnél (gyorsmérlegnek is nevezik) az egyik kar lényegesen rövidebb a másiknál. A tengely szintén függesztett vagy támasztott, itt mozog a nyelv. A rövidebb karra akasztják a terhet közvetlenül vagy serpenyőbe téve, a hosszú karon, arra erősítve, mozog a futósúly. A rúdon lévő beosztások úgy készültek, hogy a forgástengely közelében van a 0 pont, a rövidebb kart a futósúly itt egyensúlyozza, s ahogyan azt a rúdon kifelé húzzák, egyre nagyobb súlyt jelöl. A 19. sz. elején jelenik meg a hídmérleg. Ez két- és egykarú emelők olyan szerkezete, amelyiknél a szükséges mérő súlyt a teher súlyának csak töredékével: tized vagy század részével ellensúlyoz. A teher az ún. hídra kerül, amelyiket alul két, éken mozgó egykarú emelő kapcsol a mérleg egyensúlyozó kétkarú részéhez, a forgáspont előtti rövidebb oldalon, még a hosszabb karon van a súly serpenyője. E mérleg megalkotásával jelentősen növelték a mérhető tehernagyságot. A 19. sz. második felében tehát korszakunk legvégén jelenik meg a negyedik mérlegtípus, az ún. táblás mérleg. Ez is egyenlőkarú, s a már említettől lényegében abban különbözik, hogy a teher és a súly serpenyője nem függ a karokon, hanem izokra felülről van ráerősítve. Az első három mérleg anyaga fa és fém, az utolsóé csak fém. A súly elvileg bármi lehet, de a gyakorlatiasság azt kívánta, hogy kis terjedelmű legyen, így alakultak ki a kő- és fémsúlyok. A mérési tárgytól: a teher mibenlététől függő, a kicsitől a nagyig haladó egységeit a megegyezés szabályozza. így a helyi igény is, de korántsem olyan bőségesen alkotott, mint az űrmértékeknél, egy-egy azonos súlyegységnek alig van helyi alegysége. A méréstárgytól függően többféle mérleget alkalmaztak. Úgy is fogalmazhatom,, hogy a finomtól s durva mérésig változóan. A legfinomabb a pénz és a gyógyszer mérése, illetve mérlege és súlya, de ezekkel, említette, nem foglalkozom. A köznapi gyakorlatban a legáltalánosabban használt az ún. kereskedelmi mérleg és súly. Elsősorban a kisebb — s finomabb — terhek mérésére szolgált. Egyenlőkarú és a gyors — másik nevén körtés — mérleg dívott a kiskereskedelemben, a nagyobb — s egyben durvább — terhek mérésére, így a nagykereskedelemben is többnyire az egyenlőkarú mérleg élt, s ezt nevezték aztán a nagyobb súlyegységrőí mázsának. A kisebb mérleget a teherfajtától függetlenül, tehát általánosan használták. A gyors- vagy körtés mérleg vasból készült, futósúlya is, serpenyője (ha volt) esetleg rézből. A másik mérleg fából és vasból művelt, fa, vas, réz serpenyőkkel, függesztőjük kötél vagy vaslánc. A nagyobb mérlegnél — a mázsánál — gyakori, hogy a tehertől függően alakult a fajtája, így pl. hús, 77 faggyú, 78 vas, 79 salétrom 80 mázsa. Szerkezete szerint lehetett az pl. „felkötő mázsa", mint Csúcson (A. Fehér) 1640-ben, 81 „kötélen függő eszkábás fa", mint Fogarason 1636-ban, 82 „mása komponaival, kötelével, karikás táblájú ... öreg mása vasból", mint Felcsíkon (Csík)
