Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
már nehéz feladat, még a területmérésénél is nehezebb. A föld népe nem is, a városi polgárok közül a legilletékesebb: az épító'mester is csak későn és nehezen sajátítja el ismeretét (ld. 2.34.2). Ezt a mértéket a műszaki mérő ember alkalmazza a 18. sz. közepétől kezdve. Azt is mondhatjuk: a mérnökképzés függvénye ez. E témát viszont az előző kötetben részletesen tárgyaltam, nem ismétlek, oda utalok. 9 A súlymérték (ld. 5.) ismét mérőeszközös: mérleg és súly kell hozzá. Használatuk egyszerű (ld. 2.34.3), könnyű megtanulni (kivétel lehet esetleg a korszak végén megjelenő hídmérleg), az egyensúly látható, persze számolni tudni kell, nem árt, ha kivonni is tud az illető. Ez vonatkozik a darabmértékekre (ld. 6.) is, amelyek a legegyszerűbbek, nincsen eszközük, s csak egyszer kell megtanulni, hogy a mérték hány darabból alkot egységet. A mérő embernek tehát a mértékkel, kezelésével kevés problémája volt az egész korszakban. És mégis a legtöbb, s éppen a leggyakrabban használt mértékekkel. A hamis mérték és a hamis mérés ellen kellett védekezni, szinte naponta, mert bor, kenyér, hús naponta kellett. E hamisságot próbálta megakadályozni a központi, és a helyi hatalom ellenőrzéssel, büntetéssel (ld. 2.46/47). 2.33 Mérőeszköz. Közkeletű nevén a mérték, általában az etalon hitelesített másolata, amivel a köznapi gyakorlatban mérnek. 2.33.1 Fajtái. E kötet mértékkészletéből az űr- és a súlymértékeket sorolhatjuk ide, néhány térfogatmértéken kívül (ezek űrmértékek is lehetnek), s a korszak végén megjelenő újfajta eszközöket. 2.33.11 Az űrmérték eszközei tehát egyúttal mértékek és természetesen edények. Általában henger alakúak, nagyobbja esetleg fenék felé kúposodik, a 19. sz. közepétől némelyiknél fordítva is. A kisebbeknek általában egy fülük, a nagyobbaknak két fogantyújuk van. Sokféleségük — az alegységeket nem számítva 67 mérték — jórészt elnevezésbeli különbséget takar, ugyanakkor, említettem, a híggal azonos nevű száraz mértékek is vannak. Elvileg sorozatot alkotnak, amennyiben a nagy mértékeszköz kisebb egységekre oszlik, van amikor ez a felezőrendszert követi, de gyakorta eltérő a viszonyszámuk — és minden egységnek külön neve van. Nagyságrendileg (kerekített adatokkal) a híg mértékek 0,3—2,0, 4—96, 500—1200, kivételesen 13001, a szárazak 0,3—2,0, 24—300, 540—680, kivételesen 1800 1 tartalommal csoportosíthatók. Az adatsor is mutatja, hogy a mértékeknek csak egy része tényleges mérőeszköz, a magas nagyságrenden lévők inkább negatív mérők, amennyiben tároló (esetleg szállító) eszközök, illetve ilyenekből alakult számítási egységek. A 16. sz. során kikopó mérőeszközök ezek, s addig is inkább a nagykereskedelem élt velük. A kiskereskedelem, illetve a köznapi, piaci gyakorlat a kisebb űrtalmú, az egy ember által könnyen mozdítható eszközökkel mért. Ez logikus. Az eszközök anyaga fa, fém és kő. Ez utóbbi a piaci gabonamérték etalonok anyaga. A kor építészeti, illetve kőfaragói stílusában készültek. Rendszerint vala-
