Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

BEFEJEZÉS

7.1 ÁLTALÁBAN Az út végére értünk. Fárasztó volt, de ilyen a terep, amelyiken jártunk. Az előző kötetekben a hossz- és földmérő embert ismertük meg, most kikerekedett a kép: az űr-, a térfotat-, a súly- és a darbmérték használója is elénk került, mértékeivel együtt. S most is csak azt mondhatom, amit korábban, a tények ezt bizonyítják: az ember mindig kora ismeretének és igényének megfelelően mért, nem marasztal­ható el semmikor. Kétszáz év múlva a mi mérésünket is elmaradottnak bírálhatják majd. A kötet korszaka majd ezer év, ami csak azért tűnik kevesebbnek, mert a kor­szak első fele írásbeliségünk elmaradottsága miatt alig dokumentált. S a létrejött kevés iratból is a századok viharai oly sokat elsodortak. Az első időszakot bizony elég felületesen ismerhettük meg. Aztán éppen az ellenkező végletbe kerülünk: egyre bőségesebb lesz a levéltári forrás, s a 18. sz.-ra már tengerré tágul, s a levél­táraink információ-képessége közismerten minimális. Bizonyos, sok-sok meglévő adat elkerülte a figyelmemet kutatásom során. Remélem, nem olyan, amelyik je­lentősen módosítaná az eredményeket. A témát ez a kötet befejezte, vele a köznapi életben használt valamennyi törté­neti mértékünket megismerhettük. Az ismeret természetesen csak az előző két kötettel lesz teljes, gondolnunk kell erre, hogy most, befejezésül a két nagy terü­letnek : a mértéknek és a mérésnek fejlődését, alakulását, helyzetét (természetesen csak a kötet szempontjából) felvázoljuk. 7.2 MÉRTÉKEK A korszak téma szerinti mértékkészlete igen bőséges, még az ezer esztendő szempontjából is. Emlékezzünk rá: 30 híg űrmérték, ebből 17 mértéknél 821 al­egység, 36 száraz űrmérték, ebből 12 mértéknél 336 alegység, összesen tehát 67 űr­mérték, ebből 29 mértéknél 1148 alegység, 48 térfogatmérték, ebből 5 mértéknél 22 alegység, 23 súlymérték, ebből 5 mértéknél 44 alegység, 21 darabmérték, ebből 2 mértéknél 7 alegység, az összkészlet tehát (a két metrikus mértékkel csökkentve): 157 mérték, ebből 41 mértéknél 1221 alegység. Természetesen nem egyszerre éltek velük eleink. Fokozatosan alakult ki ez a készlet. S bár bizonyítani nem tudom, mégis bizonyosnak tartom, mert a logika mondja, hogy már az őshazában használnunk kellett majd mindegyik mértékfaj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom