Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

2.1 BEVEZETŐ E fejezet tárgya a mérték, a mérés és a mérésügy együttese, de csak e kötet témája szempontjából vizsgálom, az előző' kötetekben ugyanis már foglalkoztam vele.

1 Éppen ezért a felesleges ismétlést kerülendő a lehetőség szerint rövidítek, összefoglalok. Az viszont természetes, hogy e kötet mértékeinek szempontjából részletesen tárgyalnom kell a témát, annak érdekében, hogy a korpuszban szükségszerűen szétszabdalt kép összeálljon, illetve, hogy ismertethessem az űr-, a térfogat-, a súly- és a darabmértékekre vonatkozó tudnivalókat, amelyeket az egyes mértékek részletes vizsgálatánál nem mondhattam el. — Elöljáróban azonban szükséges néhány megjegyzés. A mérés valamely fizikai jelenség számokkal kifejezett leírása összehasonlítás útján: valamely alapul elfogadott egynemű mennyiségnek: a mértékegységnek az összehasonlítása a kérdéses fizikai jelenséggel, mennyiségi mérőszámának: nagyságának meghatározása érdekében. Ezen célt szolgálják a kötetben tárgyalt mértékek is. Másként jöttek azonban létre, mint a maiak, más az egymás közötti összefüggésük, ritkán származtatottak, és más a mérendővel: a méréstárggyal való viszonyuk is. De különböznek az előző kötetek mértékeitől is annyiban, hogy kevesebbje a természeti mérték, a konkrét jelenség. A mérés velük viszont inkább természetes folyamat, mint mesterséges cselekedet. Jellemző az, hogy a száraz tömeget is, mintegy természetesen, a tárolóedényből alakult űrmértékkel mérik, amikor azokat súllyal sokkal egyszerűbben és pontosabban lehet mérni. Jellemző a történeti mértékekre a sokaságuk is: egyazon méréstárgyra, illetve a különböző nagyságokra többfélét alkalmaznak, és még az azonosnak látszó is más: helyileg különböző. A mérés kialakítja, formálja eszközeit, módszereit, a hozzáértést, egyúttal tehát létrehozza és alakítja a mérésügyet is. A nagy- és kisközösségek vezetőire háruló azon feladatot, hogy a mérték igaz voltát, a mérés igazságosságát, az egyformaságot próbálják biztosítani — ki-ki a maga hatáskörében. Az utóbbiak kezdeti sokasága persze sokszorozza a mértékeket és a mérésügyet. Színes a kép, differenciált a helyzet horizontálisan is, vertikálisan is. Az integrálódás rendkívül lassú, mégis fokozatosan gyorsul, de csak a 18. sz. végétől látható a mozgása, s egy század múlva éri el célját: az egységet és egyszerűséget a méterrendszerben. Természetesen: mindez nem sajátosan hazai, hanem nemzetközi, illetve európai jelenség, a társadalom szervezkedésének, gazdálkodásának, elsősorban pedig természettudományos ismeretének velejárója és együtthatója. 2 Bogdán 17