Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

BEVEZETÉS

máztam, tudva azt, hogy nem ez a legmegfelelőbb, de a fenti szempontokat egyeztetni lehet vele. Az országot a következő nagytájakra osztottam, s ebben a rendben: Felvidék, Dunántúl (ide sorolva Budát és környékét), Duna—Tisza köze, Erdély, a tágan értelmezett Partiummal, Dél-Magyarország — Horvát-szlavón terület. A nagytájakon belül a megyénél nagyobb kistájat is megneveztem. A megyéken belül az időrend érvényesül, úgyszintén, ha egy településen belül több az adat. A mértékek összefoglalójában aztán a nagytájak adatait összehasonlítom, az alakító hatást megvizsgálom. A mértékek nagyság-adatainak közlésénél, illetve értékelésénél alkalmazott metrológiai módszert ugyan több cikkemben, s az előző kötetben is már ismertettem, illetve: a történeti-statisztikai irodalomban közkeletű, így a történészek által közismert megnevezésekkel, illetve fogalmakkal dolgozom, hogy a netaláni nem történész olvasómnál se legyen félreértés, röviden megismétlem ezeket, amiért a szakemberek szíves elnézését kérem, nem őket akarom kioktatni. — Szélsőérték : a vonatkozó mértéknek az adott esetben (a közölt adatsorban) előforduló legkisebb (alsó érték), illetve legnagyobb (felső érték) nagysága. A két érték általában együtt szerepel (hacsak nem adom meg a vonatkozó jelzőjét, ilyenkor persze csak egy érték van). — Középérték: az előbbi határokon belül gyakrabban, illetve érdemleges gyakorisággal előforduló nagyságoknak (alsó, felső) szélső értéke (ami persze mindkét pozícióban kisebb az előbbinél). Általában e két érték is együtt szerepel (ha nem, a jelző eligazít). — Gyakoriság: a vonatkozó mérték adott nagyságának egynél több előfordulási száma: ahány esetben találkozunk vele. Minden nagyságnál előfordulhat, de nem feltétlenül. Létét az index jelzi (a nagyság értékét követő törtvonal utáni szám). — Ha számtani átlagról van szó, azt mindig megírom. Egyébként gyakorlati átlag ez (esetenként, a körülményektől függően ennél is kiteszem a jelzőt), vagyis a leggyakoribb mértéknagyság (érték módiusz), ami a gyakorisági indexet is közlő adatsorból (ha az nincs is az indexnagyság rendjében) közvetlenül egyszerű rátekintéssel is azonnal megállapítható. Az apparátus a következő részekre tagol: A forrásokat (ld. 8.) a vonatkozó rövidítésjegyzék után a hivatkozások sorrendjében soroltam fel, de fejezetenként tagolva, ismétlődő számozással annak érdekében, hogy a jegyzetszám nagyságát csökkentsem. Ugyancsak ezt a célt szolgálja az is, hogy a szövegben hivatkozott szótárakat, lexikonokat külön nem jegyzeteltem, mert a vonatkozó tárgyszavakat azokban azonnal megtalálhatják. A mértéknevek szótára (ld. 9.) magyar, latin, német nyelv szerint betűrendben sorol. A második kötethez hasonlóan, táblázatba (ld. 10.) sűrítettem a mértékek legfontosabb adatait (ha volt nagy ságadat is). Most sem szívesen tettem, attól félek, csak ezt fogják használni, és nem a szöveges részt, itt pedig nincs lehetőség az észrevételek, aggályok jelzésére. Kérem ezért a kötet használóját, hogy a vonatkozó szöveges részt is nézze meg. A kötetet most is mutatók (ld. 11.) zárják le, a bevezetőjében közölt szempontok szerint segítik a lexikonszerű használatot. Budapest, 1983. szeptember 6.