Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

A kékkői (Nógrád) uradalom 1804. évi felmérésekor az uradalmi földmérő településenként térképeket is készített, s a két nyilvántartást szervesen összekapcsolta.

231 A Festeticsek „uradalmi inzsenérek" részére adott 1812. évi utasítása feladatukká tette térképek készítését is, s azt is előírták, hogy a „mappában nemcsak a mágnestűnek directioját, hanem a valóságos déli lineát, vagyis meridiánst is a declinationál s grádussal együtt világosan ki kell tenni", a térképeket pedig a felmérésekkel és a földkönyv elkészítésével együtt kell megrajzolni.

232 A tatai (Komárom) uradalom Szőlős nevű településének 1823. évi rectificatióját az uradalmi fölmérő által készített térkép alapján végezték el.

233 Egy telektérkép szövege: „Rajzolatja Zemplén vgye kb. Karád helység azon belső telkeinek ... melyek a kir. fiscushoz tartoznak. Felmérte és rajzolta 1827. eszt. ... Borsod vgye ord. geometrája." A térkép szélén névsor, s a fejlécben levő négyszögölrovat alatt kinek-kinek a teleknagysága.

234 A Batthyányak körmendi (Vas) uradalmában az egyes települések erdő és legelő elkülönözését az uradalmi mérnökök rajzolta térképek alapján végezték el.

235 S ezzel el is érkeztünk az út végére, mert az 1849-ben meginduló földadóideiglen, a második kataszteri felmérés itt is egységesített; megindította a kataszteri térképezés országos munkáját, s eredményével rendkívül hasznos forrást hagyományozott ránk.

236 Befejezésül: a térkép mint rajzos nyilvántartás summázza, illetve summázhatja mindkét típusú írott nyilvántartás lényeges adatait, köztük a mérés eredményét is, s e szempontból gyakorta többet mond az írott szövegnél. 2.3.5. Összefoglalás. A mérés mint a világot megismerni akaró ember alaptevékenysége a köznapi életben köznapi cselekedet lett. A kereskedelmi hosszmértékkel számolni tudó ember tudott mérni, a földmérést már tanulnia kellett. A 17. században önképzésre volt lehetőség, az intézményes földmérőképzés csak a 18. század közepén indult meg. Földmérő alkalmazására a kamarának, a nagyobb városoknak, a megyéknek és a nagybirtokosoknak volt szükségük. A kamara és a város a 17. század végén, a megye a 18. század első harmadában, a nagybirtok a közepétől kezdve alkalmazott rendszeresen szakképzett geometrát. A mérőeszköz tartománya bővül. Az előző korszak rőf, öl, rúd mértéke mellé e korszakban besorol a kerék, a lánc, az újonc- és a lómérték. Ezek közül hitelesített csak a rőf és az öl volt. Etalonmásolataikat rézművesek, a 18. század közepétől több mesterember, a korszakzáró metrikus eszközökét pedig gyárosok is készíthették. Az eszköz beszerzése változó: az újonc- és lómértéket a katonaság önellátóan szerezte be; a rudat, kötelet esetenként, sokszor házilag csinálták; a lánc a kovács munkája, lehetett ez is házi beszerzés. A hitelesített mértékek: a rőf és az öl etalonmásolatait a törvényhatóságok kezdetben maguk, a 18. század közepétől kezdve a helytartótanács útján szerezték be, s adták tovább a másolatot. A királyi öl másolata a hagyomány erejével él tovább, szükség szerint további másolatot készítenek róla. A hitelesített mértékek alapetalonjait a törvényható-