Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

9. MUTATÓK

9.2. NÉV ÉS TÁRGYMUTATÓ Az intézmény- és személynevek a forrás, illetve a szöveg szerint találhatóak. A helyne­vek szintén a szöveg szerint szerepelnek, lehetőség szerint feltünteti a vonatkozó megye nevét, annak hiánya esetében a h. rövidítés jelzi, hogy az helynév. A tovább élő neveknél, amennyiben ezt megállapíthattam, — jel után közlöm az azonosságot (ua.) vagy a megfelelő új nevet, a vonatkozó megyenévvel, illetve az országnév rövidítésével. A mértékneveket jelzős, illetve összetett esetekben megfelelő utalással a tőszónál mutatóztam. A magyar—latin—német megfelelők, illetve variánsok és ortográfiai változatok szerepelnek a mutatóban, de nem utalóztam ezeket, mert ezt a célt a mértéknévszótár teljesíti (ennek az anyaga természetesen nem szerepel ebben a mutatóban). A mutató a vonatkozó lapszámra utal. Rövidítések: A. = Ausztria, cs.=család, Csl.=Csehszlovákia, f.=folyó, fm.=földmérték h. = helységnév, hm.=hosszmérték, J.—Jugoszlávia, m.=megye, R.=Románia, Szu.=Szovjetunió, v.=város, vi.=vidék(e) Abaúj m. 129, 333, 345, 348, 357, 381, 389, 392—393, 395, 429—430, 459, 463—466 Abele, Joseph 15 Abod, Borsod — ua. Borsod-Abaúj-Zemplén 259 Abony, Pest — ua. 278 Achteil, Achtel 414 Acker 423 Acsády Ignác 10, 484 Adelung, Johann Christoph 484 Adony, Fejér — ua. 156, 223 adóösszeírás 66 Adria 169—170 ager 422 Agricola, Georgius 484 ágyúfajta 223 ágyúgolyó 223 ágyúlövés 222—223, 572 Ajnácskő, Hont — Hanjáőka, Csl. 352—353 Ajtay Endre 495 aknamérték ld. telek, bánya aknatelek ld. telek, bánya akó 24—31, 241—248, 329, 453—455, 458— 463, 468, 573 — általános 241—243, 573 — erdélyi 246, 330, 573 — pozsonyi 246, 330, 573 — soproni 246, 573 alapmérték 61, 124—125 Alberti, Hans-Joachim 11, 150, 154, 159, 163—164, 176, 186, 188, 484 Alföld 144, 445 állami központi mértékhitelesítő bizottság 98 Almássy István 217 Alsóbajom, Küküllő — Boian, R. 200, 342, 418, 431, 449 Alsó-Fehér m. 155, 244—245, 461, 463—466 Alsólendva, Zala — Dolnja Lendava J. 95 Alsóregmec, Abaúj — ua. Borsod-Abaúj­Zemplén 260, 364 Alsószentgyörgy, Jász — Jászalsószentgyörgy, Szolnok 410, 422 Alsóvadász, Abaúj — ua. Borsod-Abaúj­Zemplén 371 általános földmértékrendszer ld. mértékrend­szer — hosszmértékrendszer ld. mértékrendszer Alvinczi Péter 484 amplexus 172 Angewende 266 Anglia 170 antal 249 antalak 249 antalkó 249 Antalóc, Kőrös — Antalovec, J. 294 Antalffy Andor 484 Apáczai Csere János 8, 484 Apafi Mihály erdélyi fejedelem 494

Next

/
Oldalképek
Tartalom