Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
ezekkel a fel nem készült iparunkat költséges és később hasznavehetetlen beruházásra kényszerítse. 68 Az egyesület lapokban megjelentetett közleményben értekezletre hívta meg a mértékkészítésre vállalkozó iparosokat. 69 Az értekezleten húsz iparos jelent meg, a többség szerszámkovács vagy szerműves volt, azután bádogos, rézműves csak egy. 70 1875 tavaszán a minisztérium az egyesület útján figyelmezteti az „üzletegyéneket és a gyakorlati embereket", már most gondoskodjanak az új mértékekről, eszközökről, de vigyázzanak: csak az országban hitelesített, „azaz a magyar szent korona jelvényével ellátott" mértékeket, eszközöket lehet használni. Felszólítja az iparosokat: már most kezdjenek munkához, s igyekezzenek lehető legtökéletesebben dolgozni. A hitelesíthető mértékekről kiadott szabályrendeletből az iparos tájékozódhat, ha mégsem igazodna el, szerezzen már hitelesített mértéket mintának, s nehogy hiába dolgozzon, s a hitelesítési vizsgálat díját hiába fizesse, a készítő előbb maga győződjön meg munkája helyességéről, ajánlatos, hogy a mértékhitelesítő hivataloktól „hitelesítő szerelvényt" szerezzenek be, jutányos áron megkapják. 71 Az egyesület pedig folytatta a szervező munkát, amelynek eredményeként közreadta jegyzékét azon „iparosoknak, melyek nagyobb mennyiségben a méterrendszer szerinti mérőeszközök készítésével foglalkoznak". 27 iparos szerepel a jegyzéken, egy budai kivételével pestiek. 72 Bizonyos, hogy az átállás sikerében a mértékkészítőknek is nagy szerepük volt. 2.3.3.2. Beszerzés, tárolás. A vizsgálatból most is kizárhatjuk az újonc- és a lómértéket: a katonaság „önellátóan" gondoskodott róluk. A rúd és a kötél az egész korszakban helyi jellegű maradt, így a beszerzése is, és többnyire esetenkénti. Problematikusabb a királyi öl, beszerzésére nincs adat, csak használatára (ld. 3.2.17.7.). Feltehető, hogy valahol őrzött (ld. később) etalonról másolatot készítettek, s esetleg ezt használták többfelé is, vagyis kölcsönözték. A mérőlánc a mérnöki felszereléshez tartozik, ezzel nem foglalkozom (ld. 2.3.4.3.), másutti alkalmazására nincs adatom, de elképzelhető. Ez esetben másolatot csináltathattak, vagy kölcsönözték, esetleg egy geometrától. A másolat megcsináltatása e mértékeknél nem volt nehéz, mert ezeket nem kellett hitelesíteni, a szokásjog szentesített. A mértékkölcsönzés egyébként mindegyik mértéknél beszerzési mód lehet, a rőf esetében pedig tudjuk is, hogy némelykor az volt. Vásárok idején (az országost kivéve) idegen kereskedő saját rőffel (és egyéb mértékével) nem mérhetett, csak ha hitelesítette a helybeli etalon alapján, de a vásáros helyek biztosabbnak vették a sajátjukat, s ezt kölcsönözték nekik. A példa Besztercebánya 1679. évi statútuma: a tanács elegendő rőfről gondoskodjon, a vásárra jövő idegenek ezzel mérjenek (ld. 2.2.3.2.2.). Lehetséges, hogy díjat kértek érte, sőt valószínű, ugyanis mértékkölcsönzési díjat még 1860-ban is szedtek, s még akkor is vitatott volt, kit illet: megyét, várost, földesurat? 73 Egyébként a főváros piacain ma sem szabad saját mérleggel mérni, az alkalmi — tehát idegen — árus kölcsönzi azt a piactól, és szintén díjért. A rőf és az öl egyéb beszerzésére az előző fejezetrészben már válaszoltam is.
