Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS
1 hold az 1 kassai köböl. 217 Sárosban 1787-ben 1 kassai köböl = 1200 nöl (ld. 4.2.38.12.), illetve a 19. századelején 1 hold = 1200, 1300 nöl (ld. 4.2.24.1.20.), így 1 darab=1200 nöl. Bánóc (Zemplén) 1693. évi összeírása szerint 1 darab szántó az 5 kassai szapu, vagyis 1,25 kassai köböl. 218 Zemplénben a kassai köböl a 18. században 1 hold (ld. 4.2.38.12.), s zempléni adat nem lévén, a felvidéki gyakoriságot vével hold = 1200 nöl (ld. 4.2.24.2.20.), így 1 darab = 1500 nöl lehet. Lasztóc (Zemplén) 1738. évi összeírási adatai szerint 1 darab szántó 0,72—0,97, átlagosan 0,81 kassai köböl. 219 Az eló'bbiek szerint számolva 1 darab=972 nöl. Az 1739. évi összeírás szerint 1 darab szántó az 0,30—1,6, gyakoriságban 0,83 kassai köböl. 220 Az előbbiek szerint 1 darab=996 nöl. Sikátor, Palota (Pest) 1749. évi összeírása szintén a mértékmivoltot igazolja, mert a fejlécben szerepel a darabszám, kapcsolva a köböllel, s a többségnél 1 darab az 1 köböl. 221 Pest megyében a 18. században 1 köböl az 1 hold volt (ld. 4.2.38.1.3.), s a megyére nem lévén adat, a táj gyakoriságában 1 hold= 1200 nöl (ld. 4.2.24.1.20.), így 1 darab = 1200 nöl. Az adatokat summázva pedig azt mondhatjuk, hogy szántó esetében, elsősorban a Felvidéken, 1 darab = \ hold=0,3—1,6 szélső, 0,8—1,2 középértékkel átlagosan 1 kassai köböl =1 köböl=800—1200 szélső értékkel átlag 1100 női, vagyis 28,8—43,2, illetve 40,0 ár. De általában is holdnyi a darab szántó, illetve köbölnyi nagyságú lehetett, mert a darab alatt az ott dívó mértékegység nagyságát érthették. Valószínű ez a helyzet a többi művelési ágnál is, ami egyébként logikus: a darab az az egységnagyság, és megfordítva. A primitívnek nevezhető nagyságmeghatározás valószínűleg már az előző korszakban is dívott, de a 18. század vége felé fokozatosan kihal. 4.2.11. DISZNÓ Már az előző korszakban is dívó 222 és e korszakban a 18. század végéig használt mértéke — majd kivétel nélkül — az erdőnek. Kivétel a legelő, mint ezt pl. Bihar megye 1695, 223 vagy Tömörkény (Csongrád) 1721. évi 224 összeírásaiban tapasztalhatjuk. Kivétel, mert a disznót ebben az időben ridegen, elsősorban az erdőn tartották; erdei legeltetés, makkoltatás járta, sík vidéken meg a mocsaras legeltetés. 225 Mivel tehát a tölgy- és bükkerdők kihasználásának egyik alapvető módja a disznótartás volt, főleg a hizlalás, az e módon tartható disznók mennyisége pedig a makktermés mennyiségétől függött — a mérték tehát a termésmennyiségből fakad —, érthető, hogy az erdők nagyságát ilyen módon is meghatározták. Ahogyan a források írják: „pro saginandis porci", „porci saginari possunt", 226 vagy magyarul: „meghízik rajta", „meghízhatik rajta" 227 ennyi és ennyi disznó. Csakhogy a makk nem mindenkor terem, ezért megírják: „amikor terem", „ha termése vagyon", 228 „midőn io termése az makknak", 229 ha „tölgy és bik mak terem", 230 akkor hízhatik annyit disznó. Ha viszont ezt a kitételt nem tették hozzá, úgy számoltak, ahogyan Csegőd (Bihar) 1721. évi becsűjében: „makkos erdő, amelyen meghízik 500 disznó, mivel azonban nem minden évben terem a makk, felezve számoltatik 250 disznóra". 231 vagy „közepes" makkterméssel számoltak. 232
