Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS
rendszer legkisebb egységével, emellett a textíliának mértékrendszere ez is, de ez már a textília feldolgozásának fázisához tartozik, egységeivel ahhoz kapcsolódik, nem pedig a textília előállításához, illetve kereskedelméhez, ezért választottam ettől külön. A textília hosszmértékrendszer egységeit tekintve európaközi, az egységek egymáshoz való viszonyában és konkrét nagyságában azonban hazaiak, de mindenkor a textilféleségektől függnek. Az alapegység az általános készítői, illetve kereskedelmi mérték: a rőf. A hazai gyakorlatban kétféle rendszerrel találkozunk, mindkettő kevert számrendű (táblázataikat ld. 2.2.6.2.1.2.4.). Az egyik a kereskedelemben dívó, állandó váltószámú és egységnagyságú, háromtagú rendszer, amelyikben azonban a második tag (hajtvány) a vászonféleségek, a harmadik pedig (rúd) a posztóféleségek egysége. Első tagja a magyar rőf: a sing (62,2 cm), 1 1 / A sing 1 hajtvány (77,7 cm), kb. 2 1 / 2 sing pedig 1 rúd (1,58 cm). A másik — szintén háromtagú — rendszer egyaránt készítői és kereskedelmi, elsősorban a textilféleségektől, másodsorban a helytől és az időtől függően változó váltószámokkal és egységnagyságokkal, éppen ezért nehéz a rendszert stabilizálni. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a második tagnál (vég) van lehetőség vászon- és posztóféleségre bontására, a nagyobb tagnál (bála) már nincs; továbbá: a végnél szélső érték és átlaga, gyakoriság és átlaga bontásra van adat mindkét féleségnél, a bálánál már csak közösen és csak a szélső értékre és átlagra van adat. Meg kell jegyeznem azt is, hogy az egységesítés érdekében az esetlegesen bécsi rőfben kapott adatokat magyar rőfre: singre számítottam át, s arra figyelmeztetnem kell, hogy a felsorolt adatok a mondottak értelmében tájékoztató jellegűek. Az első tag a sing (62,2 cm), vászonféleségeknél szélső érték 9 és 100 sing, vagyis 6 és 62 m, átlagban 75 sing, vagyis 47 m, gyakoriságban 40, 50 sing, vagyis 25 és 31 m, átlagban 45 sing, vagyis 28 m ad 1 véget; a posztóféleségeknél szélső érték 8—100 sing, vagyis 5 és 62 m, átlag 53 sing, vagyis 33 m, gyakoriságban 30—34 sing, vagyis 19—21 m, átlag 32 sing, vagyis 20 m, az egész átlagában pedig kb. 60 sing, vagyis 37 m tesz 1 véget, végül pedig szélső értékben 2—10 sing, vagyis 74—370 m, átlagban 7 sing, vagyis 260 m ad 1 bálát. Az adatok ismeretében kínálkozik a megállapítás: ez a rendszer még stabilizálva is annyira dinamikus, hogy szinte szétfeszíti a rendszer kereteit; s hozzá kell tenni azt is, hogy az utolsó tag: a bála az idő tengelyén felénk haladva egyrészt fokozatosan kiszorul a gyakorlatból, másrészt fokozatosan kisebbedik a nagysága. A tipográfiai rendszer a 18. század közepén francia talajról indul útjára, s a 18—19. század fordulóján Európa-szerte elterjed, kizárólag a nyomdászatban dívik, a betűtörzs méretezésére szolgál. Pontrendszernek is nevezhetjük, mert alapja és egyúttal építőegysége a nyomdai pont. Francia mértékrendszer alapján állapították meg nagyságát. A rendszer úgy épül fel, hogy ezt az egységet adják hozzá minden alkalommal a következő egységhez, vagyis a természetes számok rendjében növekszik az egységnagyság — mint ezt a vonatkozó táblázat mutatja (ld. 2.2.6.2.1.2.5.) —, s mindegyik egység egy-egy — nevet viselő — betűfokozatnak felel meg; tehát minden vonatkozásban eltér az eddigi rendszerektől.
