Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
1. BEVEZETÉS
ugyancsak. A feltáráskor ugyanis technikai képtelenség az adatot értékelni (kell — nem kell), arra csak a feldolgozáskor kerülhet sor. A szövegkörnyezetes adatfelvétel (csak ennek van értelme) pedig időrabló. A feldolgozás során tehát felhalmozódott az ismétlődő, új információt nem közlő adat, amelyeket e kötetben természetesen meg sem említek. Viszont az kétségtelen, hogy az általánosítható tételek megállapításához ezek biztos bázist adtak. A forrásjegyzékben (ld. 6.1.) felsorolt levéltári anyag csak része az átnézettnek és implicite felhasználtnak. E feltáró munka során természetesen még inkább törekedtem a teljességre, mégsem merem az eredményt állítani, sőt, bizonyosnak tartom, hogy nem egy adat elkerülte a figyelmemet. Abban bízom, hogy nem jelentős mennyiség ez. E komoly probléma részleges megoldásához viszont egy olyan módszert alkalmazhattam, amilyen ritkán adódik. E témakör levéltári kutatásában (kiegészítve pénztörténettel) ugyanis évtizedekkel előttem járt néhai Horváth Tibor Antal — mint ezt az elozo kötetben is említettem 89 —, aki évek szorgalmas munkájával gyűjtögette az adatokat, de fel nem dolgozta azokat. Jelentős mennyiségű jegyzethagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában van. 90 Ezt használtam ellenőrzésre a következők szerint. Saját kutatásaim első fázisának befejezte után dolgoztam ezt fel, illetve hasonlítottam a magam eredményéhez (mint tettem ezt az előző kötetnél is). Hiány mindkét részről volt, de van oka. Horváth ugyanis a kormányszervek, hivatalok, testületek, intézmények iratait nem nézte, majd kizárólag a családi levéltárakat, s azokat is inkább a 17. század végéig terjedően kutatta. S pontosan ez az az iratanyag, amelyiknek mindegyikében lehet, a kor írásbeli gyakorlatából következőleg, mértékről szó. így ez adatokat csak az iratok egyenkénti elolvasásával lehet feltárni. Sok ezer irat ez. Horváth ideje engedte a darabonkénti olvasást, az enyém nem. Én csak a potenciálisakat nézhettem át. Horváth ezen adatai alapján aztán megnéztem a vonatkozó forrásokat, s az adatokat a saját módszeremmel tártam fel (ha valami ok miatt ezt nem tehettem, a jelzet utáni H közli ezt). Néhány esetben azonban nem jártam sikerrel. Részint azért, mert Horváth forráshivatkozása elégtelen volt (pl. csomószám), részint azért, mert azokat a levéltárakat a hajdani időrend helyett azóta tárgyilag átrendezték, s Horváth kijegyzése alapján már nem lehetett megtalálni a vonatkozó iratot. Az ilyen, eredetiben nem ellenőrizhető adatokat csak végszükségben használtam fel, s a bizonytalanságot jeleztem. E módszerrel igyekeztem tehát csökkenteni a forráshiányt. Az adattartomány teljességének a problémájánál azonban figyelembe kell venni a következőket is. A kor írásbeli gyakorlata következtében, különösen a 17. században, a mértékadatok írott előfordulása sokszor esetleges, ugyancsak az az adat minősége (nagyság vonatkozás stb.), és még inkább az az első előfordulás. Kétségtelennek tartom ugyanis, hogy (kevés kivételtől eltekintve) az a mérték a feltárt időpontnál jóval korábban is dívott. Részint: a 17. században még jelentős, a föld népénél még később is élő szóbeliség miatt nem „iratosult" az adat. Részint: nyomós ok kellelt ahhoz, hogy a mértéket, még inkább a nagyságát is megemlítsék az iratban. Aztán: ennek az iratnak a mai napig fenn kellett maradnia. Végül:
