Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

2.23.2 A mesterséges típushoz már lényegesen kevesebb mértéket sorolhatunk. Azokat, amelyekkel — a lényeget tekintve — az ember a test adta lehetőségeket kiegészítette, illetve ezeket a gyakorlati célszerűség miatt átalakította. Hosszmértékeink közül 4 sorolható ide. Kettő mérőeszközből lett mérték is:arad (5-10 m) és a kötél (30—40 m). A másik kettőt a textilipar, illetve a kereskedelem teremtette meg, mintegy a természetes mérték: a rőf folytatásaként. Ezek: a vég (18-21 m) és a báb (420-1050 m). Földmértékeink közül e típushoz a hosszmértékből és a mérőeszközből alakultak tartoznak. Ezek: az öl(t, ? m

2

), a rúd (t, sz, r, ? m

2

), a rúd értelmű meti (sz, r, sző, 48-98 ár), a kiskötél értelmű likó (t, sz, r, 20-170 m

2

) és a kötél (t, sz, r, 37-84 ár). A mesterséges típushoz tehát 4 hossz- és 5 földmérték, összesen 9 mérték sorolható. Negyedannyi, mint a természeteshez. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a mesterséges földmértékeknél kettő elvileg azonos (inkább csak névben és nagyságban különböző), akkor még annyi sem. S az a három is, amely megmarad, tulajdonképpen hosszmérték, így valójában csak 4 mértékkel egészítette ki az ember a természet adta lehetőségeket. Többre nem is volt szüksége. Végezetül meg kell jegyeznem, hogy ismeretlen eredetük miatt egyik típushoz sem sorolható a következő három mérték: a flanga (r, ? m

2

) a petia (sző, ? m

2

) és az udilnica (t, sz, r, sző, 180 m

2

). 2.24 Mértékrendszer létesül, ha az egyes mértékegységek között konkrét összefüggés állapítható meg, olyan viszonyszám, amely megmondja, hogy az egyik egység a másiknak hányszorosa vagy hányad része. Ilyen rendszert természetesen önkényesen az utókor is készíthet, valamilyen összefüggés mindig található. Valódi mértékrendszer azonban csak az, amelyet a mértékegységet használó kor létesít. Ezzel foglalkozom. A tárgyalt kor mértékrendszerei, a természeti mértékek mivoltából következőleg általában természetes — szó szerint természetes — összefüggést adnak: pl. 4 ujj az 1 tenyér. Persze ilyen módon minden mértékegység minden más egységgel nem, csupán „foghíjasán" viszonyítható. Illetve ez az összefüggés mesterséges, és a kapott viszonyszám nem egész, hanem törtszám lesz. A mértékrendszer természetesen eleve feltételezi a mértékegységek létét, objektivizáltságát, hitelességét, és általában etalon alapján létesül. Egy-egy rendszer valamelyik tagja etalonozott mérték: ez az alapegység, a többi ennek meghatározott hányadosa vagy többszöröse. Azt azonban ma már nehéz megállapítani, hogy valamely rendszer melyik tagja volt az alapegység, s hogy miként épült ki — kicsiről nagyra vagy fordítva haladva. E kérdéssel nem is foglalkozhatom. Azt azonban kötelességemnek tartottam: ha egy több taggal ismert rendszer valamelyik tagegysége vagy váltószáma esetleg hiányzott - mert nem sikerült arra adatot találni —, az adott összefüggések segítségével ezt rekonstruáljam. A korszakunkban élő mértékrendszereket a forrásviszonyok következtében csak részben ismerjük. Az alább közölt áttekintésből feltehetően hiányoznak egyes rendszerek és rendszertagok. Az utóbbi gyakorta úgyannyira, hogy csak egy tagot ismerünk és csupán feltételezzük a többit, vagyis a rendszer létét. Sajnálatos kényszerhelyzet ez, amelyet a közlendők értékelésénél figyelembe kell venni.