Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

Érthető, hogy a kereskedelmi hosszmérték: a rőf legtöbbször az intézkedések tárgya, mellette a többiek háttérbe szorulnak. Az intézkedések lényege pedig mindenkor az egységesítés, s így a hitelesítés. A mértékegység mértékrendszer megválasztása,- meghatározása, etalonizálása — s ami szorosan kapcsolódik — a mérőeszköz egységesítése, hitelesítése és ellenőrzése több szinten is megvalósult. Országosan két tényező hathatott: a szokás ereje és az uralkodó hatalma. Az előbbi öntudatlan és szankciók nélkül, „magától" alakította ki a szokásos mértékeket és mértékrendszereket (ld. 2.23, 2.24). Az uralkodó tudatosan intézkedik, de törvénye, rendelete gyakorta írott malaszt. S hogy az maradt, annak oka, hogy e korszakban még nem alakult ki — nem is alakulhatott ki - az egységes mértékhasználat társadalmi igénye és feltétele. Az uralkodói intézkedések eleje olyan cselekedet volt, amely még a szóbeÜség korában történt, így nem az írott törvény, hanem a szó, valamint a hagyomány — a szokás — erejére támaszkodott. A királyi mértékek és mértékrendszerek — úgy ítéltük — első királyunk alkotásai (ld. 2.21.1, 2.24.2). E hivatalosnak nevezhető mértékek használata azonban nem volt — nem is lehetett — országosan kötelező, de amikor elrendelhették — vagy önként választották — alkalmazását, országosan egységes nagyságú mértékeket használtak. Néhánya azonban — a királyi öl és arasz, illetve a királyi hold és ekealja - az estimációk vonatkozó rendelkezései alapján (ld. 3.21, 3.29.3, 4.24.3, 4.27.3) a közbecsű területén országosan kötelező lett, lényegében tehát földmérési relációban. Az estimációk jóval Mátyás kora előtti létét látszik igazolni az a tény, hogy az egész országban minden esetben kötelezően használandó mértékekre vonatkozó első uralkodói rendelkezés, törvény (1405) csak a - tágan értelmezett - kereskedelmi mértékekkel (űr-, hossz-, súlymérték) foglalkozik. Az egységesítés természetesen a kereskedelem szempontjából rendkívül fontos. Az is igaz, hogy a királyi rendszer nem alkalmas e célra. (Közbevetőleg: királyi űrmérték nem is volt!) Az egyéb, a hossz- és a földmértékek teljes negligálása azonban (hisz a törvény, mint látni fogjuk, még csak nem is említi a királyi mértéket, a hosszmértéknél nem a királyi megfelelőt, hanem a többivel együtt Buda város mértékét teszi hivatalossá) csak akkor érthető, b,a feltételezzük, hogy a többinek — elsősorban a földmértéknek — az ügyét nem kellett rendezni, azt már szabályozták: nem írott törvény, hanem a szokástörvény (amelyet a közbecsű területén az estimációk, egészében pedig Werbőczi Hármaskönyve kodifikált). Zsigmond 1405. évi 1. decretumának 1. cikkelye elrendeli, „hogy a folyó és szilárd testek mértékét az egész országban Buda város mértékéhez kell alkalmazni". E mértékek: a bor és a gabona mértéke, valamint a font és a rőf (ulna).

97 Kivétel azonban a dézsma, a hegyvám, az egyházi haszonvétel jövedelem, ezek „a maguk állapotában és minőségében, mennyiségében és értékében maradjanak meg". A rendelkezés be nem tartásának esetére büntetésül a mért dolognak elkobzását rendeli. A 2. cikkely az idegen kereskedők posztókereskedelmét szabályozza s elrendeli, hogy „posztót levágni és rőfönként (ad ulnam) eladni, sőt egyszerre hat végnél (staminibus) kevesebbet eladni csak akkor szabad, ha a kereskedőnek kevesebbje van". A büntetés itt is az áruelkob-