Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
menetileg, számolási segédletként, amikor ezt a szokásos földmérték-egységre átszámolták, A fenti mérési mód nem is lehetett általánosan elterjedt módszer. Ország Kristóf javainak 1568. évi beesőjénél például olyan kötéllel mértek, melynek hossza a királyi hold szélessége (tehát 12 királyi öl). A mérés eredményeként pedig feljegyezték az iratban: szélessége 78, hossza 89 kötél, ami sokszorozva tesz (multiplicata facit) 6942 kötelet (funes, de jelző nélkül), s ez pedig annyi mint (qui constituunt) 1157 királyi hold, és hasonlóan így többször. 7 5 Ez esetben tehát nem a királyi holdak négyzetre alakított elvi etalonja szerint választották meg a kötél - jelenleg ismét nemcsak mérőeszköz, de mértékegység - nagyságot, hanem az eredeti elvi etalon szerint, annak a szélességét választva. (E módszerrel tulajdonképpen - meglátjuk - szintén négyzetesítették az elvi etalont, de kisebbre, 12 X 12 ölesre, így ennek hatodára.) A kötéllel mért tényleges számadatokat pedig összeszorozták, és e szorzatot az iratba be is írták. A mértékegység azonban a hosszmérték maradt: a kötél, és nem lett területmérték: négyszögkötél. Ezért a kapott adatot átszámolták földmértékre: királyi holdra. Hogyan? Az átszámításra több módszer lehetséges. Az egyik: a kötéladatokat megszorozták a váltószámmal (12), az eredményeket összeszorozva megkapták a területet királyi négyszögölben, s ha ezt az összeget a váltószámmal (864) osztották, megkapták az eredményt királyi holdban. A másik egyszerűbb módszer. Mivel a királyi hold szélessége — így a kötél hossza - (12 öl) Ve-a a királyi hold hosszúságának, illetve: az említett csökkentett etalon - 12 X 12 királyi öl, így 144 királyi négyszögöl — l /ö-a a királyi holdnak, a kötélben kapott szorzat is '/e-a ennek, tehát ezt a számot 6-tal kell osztani, hogy eredményül királyi holdat kapjunk. Valószínűleg ezt a módszert alkalmazták. Mindkét példa bizonyítja: ha szélességet és hosszúságot mértek, akármilyen megoldást is választottak a tényleges kivitelre, négyzet-, négyszögöl-egységet számítottak, s ezt számolták azután tovább a dívó földmérték-egységre, amelyik viszont az elvi etalonja alapján már területmérték volt. De a négyzet-, illetőleg négyszögöl-egységet, mint területmérték-egységet nem ismerték. Az idézett 1568. évi példa ezt jól bizonyítja. Láttuk, nem tették ki a jelzőt: csak funis-t (kötelet) írtak, nem pedig funis quadratus-t, négyszögkötelet. Az elmondottakhoz tegyük még hozzá: nagyon valószínű, hogy — mint ezt korábban már említettem — a bonyolultabb esetekben a terepről olyan rajzot, vázlatot is készítettek, amelybe a mérések adatait feljegyezték, hiszen másként aligha igazodtak volna el. Feltehető, hogy e vázlatokból alakult tovább a fejlődés során a helyszínrajz, illetve térkép készítése, amelyik majd a XVI. század során a földmérő-mesterség kialakulásával (ld. 2.4) rendszeresebb tevékenység lesz. Választ vár még az a kérdés, mikor kezdték az előbb részletesen tárgyalt módszert alkalmazni? Bizonyosan akkor, midőn a földmérték elvi etalonját már megalkották, és az egységnyi területnagyság szélességét és hosszúságát már mérték. A gyakorlati alkalmazás kezdetére nem tudunk időpontot megállapítani. Arra kell gondolnunk ugyanis, hogy a kezdeti időben nem részleteznek az oklevelek, csak az eredményt közlik, lehet e mögött hasonló — esetleg egyszerűbb — számítás is. 4 Bogdán 49
