Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
4. FÖLDMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁGJELÖLÉS
ismeretlen, 1472: likó, kiskötél értelemben, horvát nyelvterületen, teleknél, szántónál, rétnél alkalmazva, 21—169 m 2 . A földosztási módból alakult, a másutt is dívó, mégis magyar eredetűnek ítélhető, s Erdélyben tovább is élő, a szántónál, rétnél, később erdőnél alkalmazott mérték: 1135: fűkötél-nyíl, 20-30 hektár. A földterület fekvése, a többihez való elhelyezkedése két mértéket alakított ki: 1254: dűlő/ödölő, hold értelemben, magyar eredetű, 73 ár, 1256: vereten, dalmát eredetű, horvát nyelvterületen telket, szántót, rétet jelölve, 73 hektár? Végezetül kell sorolnom az ismeretlen eredetűeket, ide tartoznak azok a mértékek, melyeknél az oklevelekben szereplő idegen neveket nem sikerült egyértelműen és félreérthetetlenül magyarítani. Ezek, az előfordulás időrendjében, a következők: 1435: udilnice, horvát nyelvterületen teleknél, szántónál, rétnél, szőlőnél alkalmazva, 183 m 2 , 1437: flanga, német nyelvterületen a rétnél alkalmazva, metrikusan ismeretlen, 1523: statera, horvát nyelvterületen a szőlőnél alkalmazva, metrikusan ismeretlen, 1559: zaklepi, szlovák nyelvterületen a rétnél alkalmazva, metrikusan ismeretlen. A mértékek többsége — 65%-a — tehát a földdel kapcsolatos valamilyen szükségletből, vagyis funkció szerint alakult ki. S bizonyosan növekedik a számuk, mert az ismeretlen eredetű mértékek közül kettő nagyon valószínűen, egy feltételezhetően hasonló gyökérből eredt. E mértékek a kor emberének célszerű, gyakorlati szemléletének logikus következményeként alakultak ki. De a kezdeti időben ténylegesen a funkciónak (munkaegységnek) megfelelő területnagyságot jelölő mértékek a hosszú gyakorlati alkalmazás során, különféle behatásokra elválnak ettől az alaptól, s fokozatosan elvi mértékek is lettek. A kezdeti nagyság pozitív és negatív irányban megváltozott, s az így meginduló egységnagyság-változás csupán növelte a már kezdetben is meglevő, az alkalmazási helyek és alkalmazók fizikai különbözőségéből — mondhatnánk kapacitásából — adódó nagyságkülönbségeket. A mértékegységek konkrét nagysága tehát hely és idő szerint változó. S ez vonatkozik a többi mértékre is. 4.73 A földmérték-rendszerek csoportosításánál két kategóriát különböztethetünk meg élesebben. Az egyiket általánosnak mondhatjuk, mert a földrajzi helytől és a művelési ágtól függetlenül érvényesült. A másikat sajátos névvel illethetjük, mert vagy csak egy (esetleg két) művelési ágnál alkalmazták, vagy a rendszere volt az, vagy pedig az alkalmazás földrajzi fekvése tette azzá. Az általános kategóriába sorol a királyi, a szokásos és a helyi földmérték-rendszer. A királyi rendszer három mértékegysége között — ekealja, hold, kaszaalja — szoros az összefüggés, s a lényeget tekintve csak két tagból áll, mert a kaszaalja a holddal azonos nagyságú, mint ez a korábban (ld. 2.32.2) közölt összeállításból látható. Az alapegység az elméletileg pontos kiterjedési mértékkel, királyi mértékben, etalonszerűen megszabott (12 X 72 királyi öl) nagyságú hold (84 ár), a más rendszerű holdak közül a legnagyobb. 150 királyi hold alakítja a rendszer második tagját, 1 királyi ekealjat (127 hektár). Ez a legnagyobb mérték valamennyi között. A királyi rendszer természetesen országos rendszer, hivatalosnak nevezhető, de általánosnak is, mert mindkét tagját a művelési ágtól függetlenül is alkalmazták.
