Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
4. FÖLDMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁGJELÖLÉS
önmagában vagy darabszám szerepel. Meg kell tehát vizsgálnunk, földmérték volt-e önmagában is? A rét hazai latin szótárainkban általában pratum, Murmelliusnál „haznus mezoe", Calepinusnál széna rét, mező jelentéssel, Szikszóinál még fonilis herba, kaszáló rét jelentéssel, Bartalnál pedig fenetum kaszáló, szénás jelentéssel. Okleveleink többféle latin kifejezést használnak. A pratum elsőnek 1055-ben fordul elő, 952 a fenetum 1075-ben. 953 Csak a XIV. században alkalmaznak újabb nevet, de rendszerint vagyolva: fenilium seu pratum - esetleg fordítva -, először 1336-ban. 954 A magyar terminológia ismertetése előtt azonban szükséges néhány, a szótárak említett jelentéseire vonatkozó megjegyzés, egyúttal annak az indoklása, miért választottam közülük a rét kifejezést. Megismétlem: a pratum stb. szénatermő terület, a mező viszont — a magyar kifejezés első előfordulását 1055-ből ismerjük 955 — mint a történeti-etimológiai szótár megállapítja, első jelentéseiben tágabb értelmű: szabad tér, sík terület, amelyiken szántó is lehet. Bár a széna kifejezés szintén ezen 1055. évi oklevélből ismert elsőnek, de mint termés. A Bartal-íéle területet jelentő szénás kifejezés a mi korszakunk után sem dívó kifejezés. A kaszáló megnevezés magyarul csak a XVI. század végéről ismert. Elsőnek Murmelliustól (1553.) mint a foenifex jelentése: „sena kazalo", tehát személy, következőnek Szikszóinál szerepel (1590.), de mint a rét jelzője, önmagában, szénatermő területet jelentve elsőnek csak 1597-ből 9 5 6 ismerjük. Ma is rét a neve ennek a területnek, ez dívott korszakunkban is. Elsőnek 1223-ból ismerjük, de már földrajzi név: „Gadimasreth". 9 5 7 Hasonlóan, de egyúttal vulgózva 1265-ből: „prati Nogreth wlgo vocati". 958 Német neve Wiesen, e vonatkozásban elsőnek 1486-ból ismert. 9 5 9 Problémánk tárgyalását azzal kezdhetjük,hogy a XI. században a rét - miként az erdő — nagyság, mennyiség meghatározás nélkül, cum elöljáróval sorol a — többnyire mértékkel jelölt — szántóhoz, tehát darabszámát sem adták meg az oklevelekben, mint ez viszont a szőlőnél szokásos volt. Ez a „réttel" vagy , Jetekkel" való, darabszám nélküli megnevezés viszont arra utal, hogy a rét önmagában semmiképpen nem lehetett mérték. A XII. század elejére aztán már ismert két sajátos földmérteké, ez szerepel inkább okleveleinkben. Az első előfordulás szerint: 1181. kaszaalja (ld. 4.30), 1199. szekér (ld. 4.44). Mellettük a cum-os szerkezet azonban még megmarad a következő században is. Pedig a XIII. század elején másik két, de már nem sajátos, tehát nem funkció szerint való mértéket is alkalmaznak. Mindkettő a szántónak sajátos mértéke. Az első előfordulás szerint: 1288. hold (ld. 4.27), 1237. ekealja (ld. 4.24). A XIV. században e mértékek dívnak, de a szekér ritka, és ritka a mérték nélküli említés is. A XV. században az előbbiek mellett újabb mértékeket is alkalmaznak a rét nagyságának meghatározására. Előfordulásuk sorrendjében: 1400. napszám (ld. 4.37), 1401. kötél (ld. 4.32), 1418. vitorna (ld. 4.50), 1418. nyíl (ld. 4.39), 1437. flanga és 1559. zaklepi (ld. később). A flangáta azonban csak egyetlen adatunk van, és a jelentése bizonytalan. Azért mint pl. a staterat a szőlőnél - itt ismertetem. A Szepesi káptalan Gergőre vonatkozó 1437. évi oklevelében olvashatjuk: „unum pratum ad duodecim flangas existentes... pratum ... ad vigintiduo flangas a latitudine existentes ... pratum ... ad sex flangas 18 Bogdán 273
