Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

4. FÖLDMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁGJELÖLÉS

Még ritkábban használt, az előbbihez hasonlóan birtokviszonyos és helynévként élő „helye" név. Elsőnek a Vasvári káptalan Faradra vonatkozó 1359. évi oklevelében szerepel: „a parte orientali iuxta fundum colonis! Moyorhele dicti".'

75 Ez a birtokos egyúttal utal a negyedik magyar kifejezésre, amelyik azonban egészen más értelmű lesz, s ez a „major". Elsőnek a Pozsonyi káptalan 1332. évi oklevelében olvasható: „curiam eiusdem Sandur, que wlgo moyur dicitur".

776 Az ülése és a helye kifejezések együttesét, s vele a lényeget plasztikusan adja az ötödik és szintén ritkán előforduló név, amelyik Sárvár stb. 1492. évi urbáriumában található: „sessio quartalis vulgo Zekhel".

777 Mielőtt a német nevet tárgyalnánk, a magyar elnevezések - telek, ülése, helye, székhely, majorság — fogalmához szükséges némi magyarázat. Kezdjük a telek szó etimológiájával. Bérezi szerint „bizonytalan eredetű; feltehetően azonos a »madzag, zsinór* jelentősű elavult telek főnévvel", mondván, hogy e földdarabot kötéllel mérték ki. Ha ez igaz, akkor az is az, hogy a telek mint meghatározott nagyságú földdarab fogalmának kialakulásakor azt tényleg kötéllel ki is mérték. Mivel viszont ezt az üzemrendszert már az új hazában ismertük meg, a honfoglalás előtti „tel" gyökből származó telek szó — mint a fenti fogalom neve - a letelepülés után alakult ki. Vagy pedig azt kell feltételeznünk, hogy a honfoglalás előtti időszak szálláshelye vagy ennek kijelölése valamilyen kapcsolatban állt a kötéllel, ezért lett e területdarab neve a telek (és vették át ezt a kifejezést az európai eredetű üzemegység fogalmának megnevezésére). Mégpedig a téli szállás neve, a nyári szálláshoz pedig a fűkötél kapcsolódhatna. Viszont magyarázatlan marad az egy fogalomnak — mondjuk úgy: a kötélnek - három különböző neve: fű, kötél, telek, s magyarázatlan ezek kapcsolódása, illetve különválása és jelentésváltozása. Leginkább a telek = kötél jelentésben lehet kételkedni. Viszont elgondolkoztató a telek szó korai okleveles első előfordulása (1180 körül), illetve az ott szereplő rus-telek jelentéskapcsolat miatt. Mindkettő időben visszafelé utal, az utóbbi pedig a vázolt feltevéshez. Bizonyosabbat azonban csak a letelepülés utáni időszakról állapíthatunk meg. Előlegezve a nagyságnál tárgyalandó adatok eredményét, azt mondhatjuk, hogy a „telek" szó kezdetben az egész üzemegységet jelölhette, függetlenül a tényleges telepedettségtól, konkrétan: a ház helyétől. Ez lehetett a faluban, de lehetett azon kívül is. Az előbbit az „ülése, helye, székhely" szavak jelölhetik. De mivel ez a terület még nem volt a gazdasági üzemnek különálló egysége, illetve nem lett az adomány külön tárgya, az oklevelek ilyenként nem nevezik meg (csak az egész együttest mansio — telek szóval). Mikor pedig ez a terület elkülönül, ez az elnevezés (ülése, helye, székhely) már helynévként él, a házhely területének megnevezésére, jelentésszűkítéssel a telek nevet alkalmazva. Vagyis már csak a belső telket jelöli, a tartozékokat, mondjuk úgy, hogy a külső telket nem, de ennek nem lett külön neve, hanem az oklevélben azokat a telek után és kötőszóval kapcsolva a művelési ágak szerint (szántó, rét stb.) részletezve felsorolják. Ez az átváltás a gazdasági rend átváltását követően a XIII. század második felében következik be. A falun kívüli településre pedig (amikor valaki a „tartozékon" lakik — ritkább eset), a bajor-osztrák eredetű major nevet kezdik használni, amelyik aztán elsősorban - érthetően — az aliódium megfelelője lesz. Először, így vulgózva