Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

1. BEVEZETÉS

mos adatokat természetesen egyéb szempontokból is ellenőriztem minden kétséges esetben az eredeti oklevél alapján. Utalásaimat is saját gyűjtésem szerint adom. A forrásfeltárásnál gyorsabb, mégis nemegyszer rendkívül időrabló munka volt a szöv^részek értelmezése. A mértékekre vonatkozó szövegrészek ugyanis az oklevelek szerkezete, stílusa következtében nem mindig egyértelműek. Legalábbis az utókor számára nem az. Amiről akkoriban tudták mit jelent, számukra nyilvánvaló volt, ma már találgatni kell. S oly kevés támpont segíthet, hisz terjesen ismeretlen területen kellett próbálkozni. Nemegyszer hosszabb kitérőkre kényszerültem, hogy megmagya­rázzam az állásfoglalásomat. Ilyen esetekben ugyanis igyekeztem körbejárni a témát, és csak azután véleményt alkotni, akár bizonyosságot, akár csupán lehetőséget állapíthat­tam meg. Hasonló kitérőkre kényszerültem terminológiai okokból is. A tárgyalt korszak levéltári forrásainak nyelve zömében köztudottan latin, kevese német, magyar a XV. század elejéig jóformán csak az ún. vulgo szó (ami számunkra nagyon fontos, mert magyarázza a latin kifejezést), hisz csak a XVI. század közepétől kezdődik a magyar nyelvű iratanyag. A latin mértéknév azonban gyakorta kettős jelentésű volt, illetve a magyar megfelelője bizonytalan. De nem volt problémamentes a mértéknevek korhű magyar terminológiájának megállapítása sem, s volt olyan eset is, amikor ez nem sikerült. Kényszerültem segédeszköznek magyar—latin—német mértéknévszótárt készí­teni. Mindezen, valamint néhány olvasási probléma megoldásához sok támogatást kaptam Bakács István, Borsa Iván, Érszegi Géza, Ila Bálint, Kenéz Győző és Maksay Ferenc kartársaimtól, szíves segítségüket hálásan köszönöm. Mint ahogyan hálával és köszönet­tel tartozom lektoromnak, Kubinyi Andrásiak segítőkész támogatásáért, hasznos tanácsaiért. E fejezetrész befejezéseként hangsúlyoznom kell, hogy a sokrétű problémák, a forráselégtelenség, illetve a meglevő források ellentmondásai miatt lehetséges, hogy újabb források esetleges előkerülése esetében egyes megállapításaim módosulhatnak majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom