Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS

szántással is, szintén kivételesen. Elsőnek a Budai káptalan Besenyőre vonatkozó 1366. évi oklevelében: „in longitudinem sicuti arare sólet in ipsa terra."

6S 1 Végül: kivételesen szintén azonosították az ekével is. Első adatunk a Pannonhalmi konvent 1520. évi oklevelében fordul elő: „in latitudine ad novem jugera seu aratra".

6S2 Megjegyzendő, hogy a holddal való jelölés módszerét alkalmazták az általános (ld. 3.41) és más távolságjelölő (ld. 3.43) módszerekkel együttesen is. Ez a módszer — mint a teleké is (ld. 3.45) — a földmértéknek: a holdnak a hosszúságát használja. Sok esetben meg is írták ezt, példa olvasható az előbbiekben is. Hogy ezt tehessék, a hold hosszúságának állandósulnia kellett. Akár gyakorlatilag csupán helyileg, akár általában elvileg is úgy, hogy elvi etalonja legyen. Mint ezt a királyi holdról tudjuk is: szélessége 12, hosszúsága 72 királyi öl (ld. 4.27.3). Csakis a hold etaionizált alakja, illetve megszilárdult állandó hosszúsága esetében alakulhatott ki ez a távolságjelölési módszer, s lett így a hold — hosszúsága váltószámán keresztül — a legnagyobb hosszmérték. Ez a módszer adataink szerint a XIII. század elején már dívott, így valószínű, hogy a XII. században is éltek vele. A holddal részletesen a földmértéknél foglalkozom (ld. 4.27), itt csak tájékoztatásul annyit, hogy a holdnyi hosszúság királyi mérték szerint (72 királyi öl) - kerekítve - 225 m. Mivel pedig adataink értelmében az ilyen távolságjelölésnél a legkisebb l

h, átlagosan 1, a legnagyobb pedig 56 hold volt, így e távolságok — kerekítve — 112-225-16 600 m-nek felelhettek meg. 3.43 KÖHAJÍTÁS Ősi távolságjelölés, de bizonytalanabb, mint a nyíllövés (ld. 3.44). Attól függ a távolság: ki, miért és milyen követ hajít. Ritkábban is szerepel okleveleinkben, akkor is csak határjárásnál. Megtalálható István ifj. királynak a dömösi és esztergomi egyház halászati jogát rendező 1262. (?) évi oklevelében, méghozzá a nyíllövéssel együtt, mint az ilyen típusú távolságjelölés pontosítása: „per eandem viam, minus quam ad iacturam sagitte et plus quam ad iactum lapidis",

65 3 de az oklevél gyanús,

654 ezért azt kell mondanunk, hogy elsőnek IV. László Gay határjárását tartalmazó 1281. évi oklevelében fordul elő: „decendit . . . ad jacturam lapidis ibi saliendo".

65 5 Meghatározott hajításra első adat a Fehérvári káptalan Chopak határjárását tartalmazó 1383. évi oklevelében található: „ad parvum iactum vnius lapidis."

656 Az általános távolság (ld. 3.41) meghatározójaként a hold-jelöléssel (ld. 3.42) együtt elsőnek a Jászói konvent Újhelyre vonatkozó 1390. évi oklevelében fordul elő: „per parvum spácium eundo, quasijactus unius lapidis".

65 7 A nyíltávolság-jelöléssel (ld. 3.44) együtt először a Pozsonyi káptalan 1425. évi oklevelében olvasható: „in latitudine ad unius jactus lapidis."

658 A kőhajítás által meghatározott távolság kb. 50—60 m lehetett.