Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1975 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 2. Budapest, 1978)

BEVEZETÉS

nek az egyes időpontok szerinti külön-külön feltüntetésével megbontsuk az időrendi kimutatás egységét és megnehezítsük annak áttekinthetőségét. A jelentősebb ilyen esetekre utalok a miniszterelnök, illetve miniszterek személyi adatainál; a kormány átalakításának ténye és időpontja pedig kitűnik a tagjai sorában beállott változásokból is. Fel kell persze tüntetni az átmeneti időt és az újabb kinevezést azokban a negyvenes évek második felében előfordult esetekben, amikor a kinevezés — erősen kifogásolható szóhasználattal és eljárással — a volt miniszterelnöknek vagy a hivatalától előzetesen mái felmentett kormánynak szólt. Amikor pedig a lemondásban levő kormány felmentése (végleges felmentése) az új kormány kinevezésével kapcsolatosan történik, vagy ha el is marad a felmentés közzététele, de hivatalba lép az új kormány, a korábbi kormány működése ezzel az időponttal szűnik meg; teendőit addig ugyanúgy ellátta folyamatosan, mint lemondása, illetve annak elfogadása előtt. Itt sem indokolt és célszerű tehát különbséget tenni a kormány, illetve a miniszter folyamatos működésében aszerint, hogy működése végső szakaszában már mint lemondásban levő miniszter csak utódjának kinevezéséig látta el teendőit. Ez az átmeneti időszak Tisza István első kormányának lemondása és végleges felmentése között volt a leghosszabb. Ez a több mint 4 hónapig tartó kormányválság végül is kormányzati válsággá fajult, melyből akkor nem látszott más kiút, mint a parlamentáris kormányrendszerrel össze nem egyeztethető Fejérváry-féle kísérlet. A lemondás elfogadása és a végleges felmentés közötti miniszteri működés ideiglenesként történő megkülönböztetése felesleges már csak azért is, mert az esetek többségében működésének további folytatására kapott megbízást a kormány és az egyes miniszterek külön is, sőt a korábbi szóhasználatban nem is a „megbízom" kifejezés szerepel, hanem: „elrendelem, hogy az egyes miniszterek utódaik kinevezéséig" (vagy éppen: további elhatározásomig) „eddigi hivatalos működésüket folytassák". (Ezt látjuk mindjárt a kiegyezés utáni második kormánynak, a Lónyay-kormánynak a lemondását 1872. december 1-én elfogadó királyi kéziratban, vagy például az 1905. február 14-i., és lényegében azonos tartalommal az 1918. október 24-i kéziratban.) Tehát a miniszter, illetve a kormány további működésének alapja ebben az esetben is elsősorban az eredeti megbízatás, illetve kinevezés, amelyhez csak járulékosan csatlakozik ez az újabb megbízatás. Kormányváltozáskor természetesen nemcsak a miniszterelnök és a felmentett miniszterek személyében beállott változást közölte a hivatalos lap. A miniszter a kormány tagja; a miniszterelnök személyében beállott változás kormányváltozást jelentett. Az új kormánynak elvileg nem maradt tagja, sőt nem is vált tagjává automatikusan a régi kormány fel nem mentett tagja, hanem ehhez új kinevezésre vagy legalábbis az addig viselt állásában való megerősítésre volt szüksége. Ezt még a kormányátalakításoknál is betartották — és nem ok nélkül —, mert hiszen az átalakított kormány is tulajdonképpen új kormány az addigi kormányfő vezetésével. A kormányátalakítások mégis történhettek úgy is, hogy nem jártak az egész kormány felmentésével, csak az újonnan belépő tagok kinevezésével és a kilépő tagok felmentésével. Az új miniszterelnök új kormányába azonban a régi kormányból átvett tagoknak is be kellett lépniök, át kellett venni őket; az újban a régi nem maradhatott meg, mert nem volt benne, abba