Ember Győző: A levéltári segédletek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 1. Budapest, 1958)

5. A levéltári segédletek fajai

Az egyes iratok szintjén készülő mutató adatai ugyanazok, mint amelyeket a lajstromtól várunk: cím vagy jelzet, irattani jelleg, kor, tárgy és terjedelem. Egyezik a mutató a lajstrommal a tekintetben is, hogy adatai szintetikus jellegűek, nem különben abban is, hogy elsődleges célja a tájékoztatás. Különbség a két segédletfajta között elsősorban rendszerükben, azután —'bár nem feltétlenül — kiviteli formájukban van. A mutató rendszere nem a levéltári anyag rendszeréhez igazodik, sem a ténylegeshez, sem az ideálishoz. Többféle rendszert választhatunk a mutató rendszeréül, s rendszere alapján, annak megfelelő, arra utaló jelzővel különböztethetjük meg a más rendszerű mutatóktól. A betűrendes mutató rendszere az abc betűrendje, a szakmutatóé valamely tárgyi rendszer, az időrendié az időrend és így tovább. Nem tartjuk feladatunknak, hogy a különböző mutatófajtákat felsoroljuk. Az, amit a tanulmány első részében a levéltári segédletek adatainak különböző, a levéltári anyag rendszerétől eltérő rendszereiről, s a rendszerezés módjairól elmondottunk, minden tekintetben vonatkozik a mutatókészítésre, annak megismétlését feleslegesnek tartjuk. Csupán azt kívánjuk itt is megemlíteni, hogy a mutató rendszere lehet vegyes is, pl. először területi, azon belül azután időrendi stb. A mutató kiviteli formája általában a kartotékforma, ez felel meg inkább a rendszernek. Készülhet azonban, különösen ha végleges, azaz további kiegészítés hozzá nem várható, ívformában is. Igen gyakori az az eset, hogy a mutató nem egy-, hanem többféle rendszerben készül, de egyidőben és szinte egyazon munkával. Ez úgy történik, hogy a kartotékformájú mutató kartotéklapjait egyszerre több példányban készítik el, és az egyes példánysorozatokat más-más rendszerben csoportosítják. így készülnek pl. a térképekhez egyszerre területi, szerzői, időrendi és szakmutatók. Sőt, egy példánysorozatot az anyag rendszere szerint lehet csoportosítani, s ez nem egyéb, mint a lajstrom kartotékformában.

33 Meg kell jegyezni, hogy elméletileg készülhetnek, és a gyakorlatban készülnek is olyan levéltári segédletek, amelyek középúton vannak a jegyzékek és a lajstromok vagy mutatók között. Ilyen pl. az Országos Levéltárban a Mohács előtti oklevelek gyűjteményéhez készült két segédlet: az időrendi és a kiadói (oklevélkibocsátói) mutató. Ezek a következő adatokat tartalmazzák: jelzet, kor, oklevélkibocsátó. Tehát részben még annyit sem '

st A kartotéklapot annyi példányban kell elkészíteni, amennyi a tekintetbe jövő ún. cím- vagy vezérszavak száma. Az egyes kartotéklapokon azután aláhúzással szokták megjelölni azt a cím- vagy vezérszót, amely meghatározza, hogy az illető kartotéklapot melyik sorozatba és annak a sorozatnak melyik helyére kell beosztani. — A térképekhez készülő mutatókra nézve 1. Dávid Zoltán: Kéziratos térképeink időszerű kérdései. (Levéltári Híradó. 1953. 2—4. 52. skk. 11.) Balázs Péter: Az állami levéltárainkban lévő térképek nyilvántartásbavétele. (Levéltári Híradó, 1955. 3—4. 271—278. 1.) — A lengyel térképmutatókról 1. Utasítás az állami levéltárak kartográfiai gyűjteményeinek leltározására. (1952-i utasítása a lengyel állami levéltári főigazgatóságnak. Magyar fordítás. Levéltári Híradó, 1956. 2—3. 190. skk. 11.) — A román levéltárakban a levéltári anyaghoz készülő mutatókra vonatkozólag 1. Sacerdofeanu id. cikkeit. — A nemzetközi levéltári irodalom alig foglalkozik azokkal a mutatókkal, amelyek magához a levéltári anyaghoz készülnek. L. pl. Löher i. m. 392—403. 1. Ö „Register"-eknek mondja az ilyen mutatókat. Több szó esik a levéltári segédletek mutatóiról. L. pl. Mityajev i. m. 192—197. 1. íj